Több mint ötmilliárd forintot fordít a kormány a Tanoda-program folytatására, amely képzett szakemberek segítségével hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt iskolaidő utáni többletfoglalkozást - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán.
Több mint ezer pályázat érkezett, ezekből 171-et támogattak. Tanodánként 25-30 millió forint támogatást biztosít a program 2018 szeptemberéig. A két év során mintegy hatezer hátrányos helyzetű általános iskolás fiatal segítésére lesz mód - tette hozzá az államtitkár.
Czibere Károly hangsúlyozta, hogy a 2011-ben elfogadott társadalmi felzárkózási stratégiában az oktatás területén kiemelt szerepe van az iskolai lemorzsolódással szembeni harcnak. Ennek egyik kiváló eszköze a Tanoda program, amely a képességek kibontakoztatását, a tehetséggondozást, az iskolai eredményesség növelését segíti elő.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a programot az előző évekhez képest továbbfejlesztették: egyrészt kidolgozták a tanodasztenderdet, amely a szükséges többletszolgáltatásokat tartalmazza, és amelyeket a támogatásért cserébe elvárnak, másrészt mostantól minden tanodában legalább három felsőfokú végzettségű szakembernek kell jelen lennie, közülük legalább egynek pedagógusnak kell lennie.
(MTI)