Országosan 53 500 időskorú és megváltozott munkaképességű vagy rokkant ember kap tartós élelmiszercsomagot - mondta a program csütörtöki békési nyitó rendezvényén az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly kifejtette, a 10 milliárd forint keretösszegű program 2021-ig tart, a rászorulók addig háromhavonta kapnak támogatást, az élelmiszerosztásokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezi. A mintegy 10 kilogramm súlyú csomagokban tartós élelmiszerek vannak, például rizs, liszt, cukor, lekvár, olaj, száraztészta és konzerv.

Az államtitkár emlékeztetett, ez a kormány által indított, uniós társfinanszírozású, összesen 34,5 milliárd forint keretösszegű program újabb eleme, amelyet korábban a három évnél fiatalabb gyermekek, a várandós anyák és a hajléktalanok kaptak a leghátrányosabb térségekben.

Elmondta, először 2016 decemberében 4 milliárdos keretösszegből 4 ezer hajléktalan számára biztosítottak napi egyszeri meleg ételt; tavaly júliusban indult, 18,4 milliárd forintos keretösszeggel a három évnél fiatalabb gyermekeknek és családjuknak szóló élelmiszersegély-program; december óta 2,1 milliárd forintból rászoruló várandós anyák számára a csecsemőgondozáshoz szükséges felszerelést is biztosítják.

Czibere Károly emlékeztetett, az élelmiszerosztás mellett a rászoruló csoportok foglalkoztatását is segíti a kormány, az időskorúak számára például létrehozták a nyugdíjas szövetkezeteket, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási keretét pedig idén 42 milliárd forint fölé emelték. Az államtitkár megjegyezte, a támogatásokkal a helyi szociálpolitikát szeretnék erősíteni.

Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte, minden rászoruló társadalmi réteg számára biztosítanak támogatásokat, így például egymillió gyerek jut ingyen tankönyvhöz; és idén már 79 milliárd forintot fordítanak ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre. Hozzátette, mostanáig háromszor, alkalmanként mintegy 30 milliárd forint értékben kaptak a nyugdíjasok tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt, és a rezsicsökkentés révén 2017 őszéig 1111 milliárd forint maradt a családoknál.

(MTI)