Nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak létesítésére, fejlesztésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly elmondta, a szeptember végén megjelent pályázat a kistelepüléseken élőket segítheti, a kiírásra jelentkezhetnek önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak is.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs/MTI

Kifejtette, a támogatás úgy oszlik meg, hogy az ezer és négyezer lakos közötti kistelepülések Biztos Kezdet Gyerekházak fejlesztésére 2 milliárd forintot, az ennél kisebb lélekszámú települések, falvak pedig a "Jó kis hely" elnevezésű gyermekházak létesítésére 3,5 milliárd forintot fordíthatnak. Mindezek infrastruktúrafejlesztésére pedig 2,5 milliárd a pályázati keret.

A cél az, hogy a jelenlegi 112 Biztos Kezdet Gyerekházhoz a támogatás révén további ötven létesülhessen, és további nyolcvan "Jó kis hely" szolgáltatás indulhasson - tette hozzá az államtitkár.

A szolgáltatás minőségét is szeretnék fejleszteni

- mondta Czibere Károly -, ezért a várandós nők gondozására is lehetőség nyílik ezekben a szolgáltatóházakban, továbbá a házak nyitvatartási idejét szeretnék meghosszabbítani.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs/MTI

A fejlesztések 48 hónapra szólnak, a finanszírozási támogatás után pedig a központi költségvetésből fedezik ezt a kiterjedt hálózatot - közölte államtitkár. A program mentorok alkalmazását is lehetővé teszi, tehát a hálózatba újonnan bekapcsolódó szolgáltatók már kész tudással indulhatnak.

A Biztos Kezdet Gyerekházak a kormány társadalom- és felzárkózáspolitikájának egyik központi elemét jelentik, mert elkötelezettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek minél korábban - lehetőség szerint még az óvoda előtt - megkapják azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyek a fejlődésüket segítik - fogalmazott az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Mohai Balázs/MTI

Czibere Károly emlékeztetett arra, hogy a gyerekházak fontos sajátossága, hogy itt nemcsak a gyermeket, hanem a szülőket is fogadják, hiszen sok esetben az anyák itt jutnak hozzá a gyermekgondozás, -ellátás legalapvetőbb információihoz. Hozzátette:

a felzárkózási stratégia öt éve alatt, 2015 végéig 14 ezer gyermek fordult meg ezekben az intézményekben.

Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere a VIII. kerületi Magdolna negyed gyerekházában tartott sajtótájékoztatón elmondta, a program az egyik fontos záloga annak, hogy a társadalmi beilleszkedés alapvető szabályait megismerve kevesebb legyen az iskolai lemorzsolódás a hátrányos helyzetű családokban nevelkedő gyerekek körében.

(MTI)