Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kiemelte, hogy a kabinet 2014-től minden évben többletforrásokat jutat az ágazatban dolgozók bérének emelésére: 2014-től évi 12 milliárd forintos bérpótlékkeretet állapított meg, amit a következő két évben 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel megtoldott. Az elmúlt három évben így összességében 60 milliárd forinttal több pénz állt rendelkezésre a bérek emelésére - fejtette ki, hozzátéve, hogy ezzel az ágazatban dolgozók átlagos bére havi bruttó 144 ezer forintról 175 ezer forintra emelkedett.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Czibere Károly tájékoztatása szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására

a következő két évben harmadával, mintegy 33 százalékkal tovább emelkedhetnek az átlagbérek, amelyek így jövőre 208 ezer forintra, 2018-ra pedig 233 ezer forintra ugorhatnak.

Az államtitkár aláhúzta továbbá, hogy a kormány további 9 milliárd forintot szán a magasabb végzettségűek és a hosszabb ideje pályán lévők arányaiban magasabb béremelésének biztosítására. A kabinet ugyanis fontos üzenetként kívánja megfogalmazni, hogy megéri tanulni és sok időt eltölteni a szociális ágazatban - mondta, majd hangsúlyozta, hogy a kabinet ezen kívül még 10 milliárd forintot szán a szociális ágazatban egészségügyi munkakört betöltők béreinek felzárkóztatására.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Czibere Károly emlékeztetett arra is, hogy

a parlament a héten a szociális ágazatban dolgozók számára munkaszüneti nappá minősítette november 12-ét,

a szociális munka napját, ami az anyagi megbecsülés mellett szimbolikusan is kifejezi a területen dolgozók megbecsülését.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI; kormany.hu)