2014. júl. 24.

2014. július 24., csütörtök 10:00 - 11:00 Kálvin téri református templom
1091 Budapest, Kálvin tér 7.

Radnainé dr. Fogarasi Katalin a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, a NÖRI és a Fáy Társaság nevében tisztelettel meghívja Önt a történelmi emlékhely avatással egybekötött Fáy András-Emléknapra 2014. július 24-én.

A Kálvin téri református templomot és Ráday Gyűjteményt, mint történelmi emlékhelyet felavatja Gulyás Gergely az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke. Köszöntőt mond Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke.

Fáy András halálának 150. évfordulójára emlékezve megkoszorúzzák az altemplomban található sírját, majd emlékülésen idézik fel a „haza mindenesének” életét és munkásságát. A jubileumi évfordulóra a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet bocsát ki, amelyet a helyszínen mutat be.

A rendezvényt megelőzve Bacskai Bálint református lelkipásztor istentiszteletet tart.

Kérjük Önöket, hogy a részvételi szándékukat a rita.bajory@nori.gov.hu címen jelezzék 2014. július 23-án, szerda 16:00 óráig.