Az agrárium szereplői számára is nagy előrelépést biztosít a 2017-es költségvetés, amelyben az agrár- és vidékfejlesztési támogatás 763,3 milliárd forintra nő az idei 657,1 milliárd forintról - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czerván György elmondta: a magyar mezőgazdaság a GDP-n belül 4-5 százalékos arányt képvisel; az "agrobiznisz", vagyis az agrárszektorhoz kapcsolódó összes tevékenység ugyanakkor mintegy 20 százalékot tesz ki. A mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta 45 százalékkal nőtt, a növekedési folyamat várhatóan az idén folytatódik, egyebek között a kedvező terméskilátásoknak köszönhetően - mondta.

Jelezte: a támogatások szerepe a mezőgazdaságban nem csak az unióban, de Magyarországon is meghatározó: amellett, hogy javítja a gazdák anyagi helyzetét, könnyebbé teszi a beruházásokat, segíti a fenntartható gazdálkodást és javítja a vidéki életminőséget.

A nemzeti támogatás mértéke az előző évi 88,1 milliárd forintról 2017-ben 91,4 milliárd forintra nő. A legjelentősebb a Nemzeti Támogatások előirányzata, amely jövőre 2,1  milliárd forinttal növekszik.

Ismertetése szerint az unió által közvetlenül finanszírozott támogatás jövőre hasonló mértékű lesz, mint az idei: 2016-ban 412 milliárd forintot tesz ki, 2017-ben pedig mintegy 417 milliárd forint lesz. Az összeg 2020-ig hasonló szinten marad.

Az államtitkár kitért arra, hogy a Miniszterelnökséghez tartozó vidékfejlesztési programokra jövőre mintegy 95 milliárd forinttal jut több, mint az idén. Az idén a vidékfejlesztési célkitűzések támogatására 108,9 milliárd, míg jövőre 203,35 milliárd forint jut.

(MTI)