A baromfiágazat folyamatosan emelkedő teljesítménye alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós tagországok önellátottsági rangsorában; az eredmény az ágazat szervezettségének, homogén tulajdonosi hátterének, valamint sokszínű struktúrájának és integráltságának köszönhető - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. sajtótájékoztatóján.

Czerván György a szarvasi pulykafeldolgozó cég - 25 éves - jubileumi rendezvényén elmondta: a magyar baromfiágazat évente több mint 500 ezer tonna élő baromfit állít elő és dolgoz fel. A tojástermelés pedig meghaladja az évi 2,4 milliárd darabot az országban. A termelési érték az alapanyag-termelésben évente átlagosan több mint 400 milliárd forint, a feldolgozást követően pedig meghaladja a 800 milliárd forintot.

Hozzátette: a magyar baromfiágazaton belül a pulyka termékpálya figyelemre méltó eredményeket ért el az elmúlt 25 évben. Többek között a Gallicoop tevékenységének köszönhető, hogy Magyarország, az egy főre jutó évi átlagos 5,0-5,5 kilogramm pulykahús fogyasztással élen jár Európában, ahol az átlag évi 3,4 kilogramm fejenként.

Az ágazat a múlt évben 60 országba exportált magas minőségű, feldolgozott baromfihúst és baromfiterméket. A baromfiágazat élelmiszer-ellátásban betöltött szerepét jól mutatja, hogy Magyarországon a sertéshús után a legtöbbet fogyasztott húsféleség a baromfi, amelyből évente átlagosan 24,4 kilogrammot fogyasztanak az emberek Magyarországon - fűzte hozzá.
Ismertette: a piac keresleti, stabil és kiszámítható, a telepítések és a termelési előrejelzések alapján enyhe növekedés prognosztizálható a termelésben. Az élőpulyka termelés várhatóan mintegy 10 százalékkal haladja meg a belföldi vágást, így a terméktanács becslése szerint 88-89 ezer tonna lesz.

Közölte azt is: a tárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az állattartókat, így a baromfitartókat is minél nagyobb mértékű támogatásban részesítse. Példaként említette: a baromfiágazatban felhasználható állatjóléti támogatás keretösszeg 4 milliárd forint volt 2010-ben, 2014-ben azonban ez az összeg már 8 milliárd forintra rúg. Ez utóbbi keretösszeg is tovább növekszi majd 3 milliárd forinttal - 11 milliárd forintra - a "Még több munkahelyet a mezőgazdaságban" program többletforrásainak köszönhetően.

A sajtótájékoztatón a Gallicoop eredményeit méltatta Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke, valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is.
Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az idén a cégnél várhatóan mintegy 40 ezer tonna állatot vágnak le, szemben a múlt évi 36 500 tonnával. A múlt évben a cég árbevétele meghaladta a 32 milliárd forintot, ami mintegy egymilliárd forinttal haladta meg az előző évit.

A Gallicoopnál az idén a tavalyihoz hasonló árbevétel növekedéssel kalkulálnak. Ez 500-800 millió forint körüli árbevétel emelkedést jelent, ami összességében 33 milliárd forint körüli éves árbevételt jelenthet a cégnek 2014-ben - közölte az elnök-vezérigazgató.

(MTI)