A mangalica sertés az utóbbi évek magyar állattenyésztésének sikertörténete, ez az őshonos fajta egyre kedveltebb bel- és külföldön - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XI. Mangalica Fesztiválon.

Czerván György a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) által szervezett háromnapos rendezvény megnyitóján rámutatott: összehangolt munka eredményeként a 2011-ben még mintegy hatezres tenyészkoca-állomány tavalyra  mintegy tízezresre gyarapodott, a tenyészetek száma pedig 136-ról, 222-re nőtt.

Kép letöltéseFotó: FM

Kiemelte, hogy a folyamatot segítették a sertéstenyésztőknek juttatott támogatások. A sertéságazat támogatása a 2010-es szinthez képest megháromszorozódott, évi 6 milliárd forintról 17,8 milliárd forintra emelkedett az állatjóléti támogatásokon keresztül.

Az elmúlt időszak erőfeszítéseit Czerván György szerint alátámasztja, hogy a Mangalica Fesztiválon évről évre egyre több a szakmai résztvevő és a látogató.

Az államtitkár kitért arra, hogy a prémium kategóriába tartozó magyar mangalicatermékek az exportpiacokon is keresettek.

A 230 MOE-tagból ugyanakkor mintegy 200 szinte csak belföldön értékesíti termékeit - jegyezte meg Czerván György.

A mangalica tenyésztésének sikere példát adhat más őshonos fajok és fajták tenyésztőinek arra, hogy a hagyományos magyar állatfajták tartása jövedelmező tevékenység lehet - húzta alá.

Tóth Péter, a MOE elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az egyesület a szaktárcától évente mintegy bruttó 100 millió forintot kap termékek bevezetésére, bel- és külföldi marketingre.

További mintegy 50 millió forintos támogatást kap az egyesület a törzskönyvezési feladatok elvégzésére, valamint mintegy 25 millió forinthoz jut kannevelésre és a genetikai háttértevékenységre.

Ma Magyarországon évente 60-70 ezer mangalica hízót nevelnek. Ezek kétharmadát házaknál, egyharmadát pedig üzemi körülmények között, vágóhidakon vágják le. A mangalicaágazat átlagos éves árbevétele 11-12 milliárd forint, ebből a termelőké 4,0-4,5 milliárd forintot - ismertette a MOE elnöke.

(MTI)