Átadták a komplex útfelújítási programban 315 millió forintos hazai forrásból modernizált 44-45-ös számú főúti csomópontot pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonnál.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára avató beszédében elmondta: a beruházással nemcsak a kunszentmártoniak és a környéken élők, hanem valamennyi Magyarországon élő gazdagodott, a fejlesztésnek gazdaságélénkítő hatása is van. Emlékeztetett arra, hogy a kormány idén 69 milliárd, jövőre 100 milliárd forintot költ az ország úthálózatának megújítására.

Fotó: FM

Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója elmondta, hogy a beruházás során megújultak az autóbuszmegállók, és az árkokat, padkákat is javították. Több szakaszon burkolatprizmákat telepítettek, megújultak a jelzőtáblák és a szalagkorlátok.

Fotó: FM

Korábbi közlés szerint az idén rendelkezésre álló 69 milliárd forintból több mint 300 kilométer útburkolatot újítottak fel országszerte. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3,3 milliárd forintból újult meg a megye több útszakasza csaknem 27,1 kilométer hosszan.

(MTI)