Fórumsorozaton mutatja be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az eredetvédelmi programot annak érdekében, hogy a szakmai szervezetek, vállalkozások, cégek minél szélesebb körben ismerjék meg a minőségrendszerek alkalmazásának, főként a földrajzi árujelzők használatának előnyeit - közölte a tárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: a fórumsorozat nyitó rendezvénye november közepén lesz a minisztériumban, amelyet még 10 regionális esemény követ jövőre. Kiemelte: az FM 2015-ben indította el eredetvédelmi programját, kettős céllal egyrészt azért, hogy nőjön az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők száma, másrészt pedig azért, hogy a már oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségeket jobban ki lehessen használni.

Kép letöltéseFotó: Francz Ilona/FM

 

Hozzátette, a termelőkkel folytatott konzultációkon kiderült, hogy az új bejelentéseknek az egyik akadálya, hogy a potenciális kérelmezők tájékozatlanok az uniós oltalmakkal és azok védjegyjogi összefüggéseivel kapcsolatban. Ezért szervezi a minisztérium a novemberben kezdődő fórumsorozatot.

Elmondta, jelenleg 37 borászati termék, 8 szeszesital, valamint 13 mezőgazdasági termék és élelmiszer áll uniós oltalom alatt. Az Eredetvédelmi Program keretében további 47 földrajzi árujelző jelölttel dolgoznak.

Magyarországon a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés gazdag és változatos termelési hagyományokkal bír, így sok olyan termék van, amelyik erősen köthető a földrajzi termelési helyéhez, de az előállítói még nem élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket egy földrajzi árujelző oltalom nyújt - közölte.

 

Kép letöltéseFotó: Francz Ilona/FM

A fórumokon a többi között az eredetvédelem, a márkaépítés és a marketing mellett szó lesz a jogérvényesítés lehetőségeiről például hamisítás vagy bitorlás esetén, illetve ismertetik a termelői csoportosulások feladatait.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet: az uniós jog szerint alapvetően a termelői közösségeknek kell benyújtaniuk a földrajzi árujelző oltalom iránti kérelmeket.

(MTI)