A baromfiágazatban 8 milliárd forintról 11 milliárd forintra nő jövőre az állatjóléti támogatások összege - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár pénteken Kiskunfélegyházán, egy szakmai tanácskozáson.

Hangsúlyozta: az állattenyésztés fejlesztése érdekében a magyar kormány döntött arról, hogy a Több munkahelyet a mezőgazdaságba elnevezésű program keretében a magyar baromfiágazat 11 milliárd forint támogatási forráshoz jut 2015-től.

A helyettes államtitkár, a XVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián elmondta, a baromfitartók jogosnak és támogathatónak minősülő állatjóléti kiadásait teljes mértékben megtérítik.

Feldman Zsolt szerint a támogatásnövekedés az ágazat számára a mostani kiélezett piaci helyzetben nagyon komoly segítség.

Szólt arról, hogy a következő évben rendelkezésre álló 11 milliárd forint lehetővé teszi, hogy a baromfitartók már az idei negyedik negyedéves támogatási igénylésük után az emelt összeget kapják 2015 elején kézhez.

A helyettes államtitkár előadásában kitért arra, hogy az Európai Unió a sertés-, illetve a baromfihús előállítást inkább ipari jellegű tevékenységként kezeli, ezért nem támogatja, így a 11 milliárd forintos támogatást tisztán nemzeti forrásból biztosítja a kormány.

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke kiemelte, hogy a baromfiágazat, jellemzően magyar tulajdonosi viszonyok fenntartása mellett, képes volt termelését növelni, 60 ezer ember foglalkoztatását biztosítani.

Adatai szerint a magyar baromfiágazat a harmadik helyen áll az az uniós tagországok baromfihús önellátási listáján, így jelentős mennyiséget tud exportálni. Kiemelkedőnek nevezte, hogy a baromfiágazat évente mintegy 30 milliárd forint adót fizet, amelyhez még hozzáadódik az áfa-befizetés.

(MTI)