185 tétel került be a Borkiválóságok Könyve 2015-ös vörösboros kötetébe; a Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Borkiválóság Programjának keretében megjelent kiadványban idén is a szekszárdi és villányi vörösborok szerepeltek a legjobban.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kötet hétfői budapesti bemutatóján elmondta: a 321 nevezett tételből a szakmai bizottság 185-öt választott be a kiadványba: 140 bort három csillaggal, 42 tételt négy csillaggal, 3 vörösbor-kiválóságot pedig öt csillaggal értékeltek.

"Elmondható, hogy a magyar vörösborok évről évre jobbak, és egyre szebb mezőnyt sikerül összeválogatni" - értékelt.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Fazekas Sándor az MTI kérdésére elmondta: a 2000 példányban kiadott kötet megrendelhető lesz az interneten és a minisztériumban is.

Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Borkiválóságok Könyve sorozatban korábban már négy kötet jelent meg, és rövidesen jönnek a további kötetek. A tárca most az internetes nyitást tervezi. Már ebben a könyvben is QR kódokat helyeztek el, melyek segítségével még több információ tudható meg az egyes borokról, de az a cél, hogy a kötet tartalma online is hozzáférhető legyen - árulta el az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke közölte: a nevezett tételek bírálata két fordulóban zajlott, az első napi, több szintes "szétlövés" után következett a második körbe jutott 185 tétel régiók szerinti végigkóstolása.

Elmondása szerint a Pannon Borrégió gyűjtötte a legtöbb csillagot, a három ötcsillagos tétel is mind innen került ki: a szekszárdi Vesztergombi Pincészet 2012-es Turul Cuvée-je, a szekszárdi Fekete Borpince 2011-es Mókamester házasítása és a villányi Wassmann Pince 2012-es Cabernet Franc-ja.

A Balaton Borrégió szerepelt a második legjobban, onnan a balatonboglári Ikon Pincészet 2011-es Királyok 1199 elnevezésű házasítása, valamint a badacsonyi 2HA Pincészet 2012-es Tabunellója is nagyon közel jártak az öt csillaghoz.

Sok jó értékelést gyűjtött be a Felső-Pannon és a Felső-Magyarország Borrégió is, de a Duna Borrégióból és a határon túlról is több szép tétel érkezett - számolt be Horkay András.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a Nemzeti Borkiválóság Program célja, hogy értékeink bemutatása mellett a kulturált borfogyasztást is népszerűsítse.

A program során kiválasztott borokat Magyarországon több mint 50 szakmai rendezvényen, külföldön pedig három kontinens 11 programján, többek között Németországban, az Egyesült Államokban, Kínában és Olaszországban mutatták be; a sajtótájékoztató ideje alatt éppen a londoni Wine Fairen, Európa egyik legnagyobb nemzetközi borkiállításának közönsége ismerkedhet a magyar borkiválóságokkal - közölte a miniszter.

(MTI)