Végérvényesen és jogerősen eldőlt, hogy a Magyar Állam törvényesen járt el az állami földterületek hasznosítása során. A Fővárosi Törvényszék döntésével megerősítette az Alkotmánybíróság korábbi döntését, mely szerint az állami földterületek hasznosítása az Alaptörvény előírásaival összhangban történt, tehát a 2010 után kialakított állami földhaszonbérleti pályázati rendszer teljes mértékben jogszerű.
Bebizonyosodott, hogy a teljes ellenzék alaptalanul vádolta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet törvénytelenséggel.
A Fővárosi Törvényszék egyértelművé tette, hogy az állam tulajdonában lévő földterületek hasznosítása jogszerűen történt, a pályázati felhívások, kiírások nem ütköztek jogszabályba, ennek megfelelően a pályázati eljárások során nem történt olyan szabálytalanság, ami a megkötött szerződések érvényességét befolyásolta volna.
A kishantosi földek kapcsán eddig olyan hangosan megnyilvánuló ellenzéki pártok is megfelelő iránymutatást kaptak most már nem csak az Alkotmánybíróságtól, hanem a Törvényszéktől is. Elvárjuk, hogy ezek a pártok elfogadják a bírósági döntéseket, valamint kérjenek bocsánatot az emberektől, hogy évekig félrevezették a közvéleményt.
(FM Sajtóiroda)