„Erdészeti, faipari, közgazdasági és pedagógiai karával a Soproni Egyetem tevékenységét a környezettudatos gondolkodásmód jellemzi. Ápolja az erkölcsi, emberi és nemzeti értékeket, célkitűzéseivel és működésével Európa, a régió és az egész ország szellemi felemelkedését szolgálja” – mondta a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Ugron Ákos Gábor, Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkárt képviselve a Soproni Egyetem mai Névadó Ünnepi Szenátusi Ülésén.
Ugron Ákos Gábor kiemelte, Sopron hazánk felsőoktatásának nagy hagyományokkal bíró fellegvára, amely ez év februárjától, Soproni Egyetem névre hallgató intézményének képzési rendszerével, joggal vívott ki országunkban, a nyugati végeken rangot és elismerést.
Az erdészeti- és vadgazdálkodási szakmák egyaránt piacképesek, a benne dolgozó szakemberek a legmagasabb színvonalon, felelősségteljesen látják el feladataikat – hangsúlyozta az állami földekért felelős helyettes államtitkár, aki kiemelte: a gyökereit tekintve, az 1700-as évekbe visszanyúló, nagy múltú intézmény végzős hallgatói és a tapasztalt, terepen dolgozó szakemberek fenntarthatóság eszméjét szem előtt tartó munkája a magyar élet jövendőjének fontos záloga.
Magyarország területének több mint egyötödét fedik erdők, amelyek a közjót is szolgálják, hangsúlyos kormányzati cél hazánk erdőborítottságának megtartása és növelése. A hazai, mintegy 2 millió hektárt borító erdők élőfa készlete mára meghaladja a 360 millió bruttó köbmétert, növekedési tendenciája az elmúlt tíz évben is tovább folytatódott. A pozitív változásokat felerősíti, hogy emelkedett a védett, illetve egyes védelmi rendeltetésű erdők vágás érettségi kora, valamint a fakitermelési lehetőségek visszafogottabb kihasználása is.
Az Erdőtelepítési Program keretei között a Nemzeti Erdőprogram 2006-2015 közötti időszakában 46 300 hektár új erdőt telepítettek. A 2014-2020 közötti időszakban 50 milliárd forint lett elkülönítve erdősítésre, amiből hozzávetőlegesen 20-25 ezer hektár erdő és fás ültetvény létesül.
(FM Sajtóiroda)