A Földművelésügyi Minisztérium nem érti, hogy a szervezet miért „támogat” egy politikai vitát.
A zöld szervezet a megszokott sormintát követve folytatja, amit elkezdett, hiszen eddig minden lehetséges fórumon támadta a kormányt a kishantosi földek ügyében. Miért maradna ki az Európai Bíróság? Az Alkotmánybíróság egyértelmű iránymutatást adott az ügyben. Az agrártárca értetlenül áll a Greenpeace Magyarország lépései előtt, hiszen az Alkotmánybíróság is megerősítette, hogy minden jogszerűen történt. Az ügy nem egy sötétzöld helyzet, hanem egy politikailag generált vita.
Huszonegy éven keresztül használták a kishantosi földeket a magát „szerényen" vidékfejlesztési központnak nevező cég tagjai. Több mint két évtized után azonban már megfeledkeztek arról, hogy állami területen gazdálkodnak. Nem vették tudomásul, hogy a nemzeti tulajdonú földek sorsáról az államnak kell döntenie.
A kormány új birtokpolitikája a kisgazdaságok és az agrárközéposztály megerősítését szolgálja. Ennek keretében a kishantosi területeket több helyi gazda haszonbérletére bízta. Így nem egy nagyobb birtokon gazdálkodó cég, hanem több családi vállalkozás és egy oktatási intézmény gyarapodását biztosítja.
(FM Sajtóiroda)