Az állami földek értékesítése jó alkalom, hogy vásárolni tudjanak azok a családi gazdaságok, amelyek szeretnék megerősíteni gazdaságukat - mondta Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti tájékoztatóján jelentette be, hogy az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot.

Bitay Márton elmondta: mintegy 350 ezer hektárnyi az értékesítendő állami földterület, ami az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 5 százaléka.

Az államtitkár közölte, a részletek kidolgozása még tart. A földeket bérlők elővásárlási joga kapcsán ugyanakkor kiemelte, hogy a földforgalmi törvény szerinti elővásárlási jogosultat akkor illeti meg a lehetőség, ha már három éve használja a területet, és a nyilvános árverésen kialakult árat megadja.

Csak helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet, spekuláns, az ország másik részéből érkező befektető vagy külföldi állampolgár nem - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a megvásárolható földekre 20 éves elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be, és az államnak visszavásárlási joga is lesz.

Az árveréseken arra törekednek majd, hogy a kikiáltási ár a helyben szokásos piaci ár fölött legyen - mondta az államtitkár. Hozzátette, ennek az az oka, hogy felelősen kell gazdálkodni az állami vagyonnal, akkor is, ha kifejezetten a családi gazdaságok versenyképességének érdekében történik az értékesítés.

A Magyar Fejlesztési Bank kidolgoz egy hitelkonstrukciót, amely a liciten kialakult vételár kifizetésében nyújt majd segítséget a gazdáknak - mondta Bitay Márton.

(MTI)