Sallai R. Benedek továbbra is támadja a kormány agrárpolitikáját. Valótlanul állítja, hogy a kormány stabilizálja a nagybirtokrendszert, hiszen 2010 óta 30%-kal csökkent a nagybirtokok aránya. Álságosak ezek a szavak egy olyan ember szájából, aki 2325 hektár állami földre pályázott és 237 hektár állami föld haszonbérletében érdekelt. Egyik pillanatban még maga is műveli a földjeit, majd a másikban már azt állítja, hogy csak politikai hátszéllel lehet nyerni a „Földet a gazdáknak” Programban.
Sallai R. Benedek azt állítja, hogy csak olyanok nyerhetnek, akik jóban vannak fideszesekkel, „fideszes oligarchák” viszik az állami földeket. A fentiekből az a következtetés adódik, hogy Sallai R. Benedek, valamint családja és érdekeltsége vagy „fideszes oligarcha”, vagy nem mond igazat.
Az FM tájékoztatja Sallai képviselő urat, hogy az árverési vevők 99 %-a 150 hektár alatti területet vásárolt, ez több mint 8600 földterültet jelent, az árverési vevők 65 %-a 50 hektár alatt, 50 %-a pedig 20 hektár alatt vásárolt, és mindössze 9 % az, aki 100 hektár felett. A „Földet a gazdáknak!” Program keretében – a 3 hektár alatti méretű földeket is beleértve – közel 190.000 hektár földet értékesített az állam. Mintegy 30.000 földműves juttatva így állami földek tulajdonjogához, vagyis minden 3. magyar földműves részt vett a programban.
Az FM felhívja Sallai R. Benedek figyelmét, hogy az állami földek értékesítése során a földterületeket az átlagos piaci árakhoz képest 20%-kal magasabb áron hirdették meg. Az állam idén 1,4 millió Ft/hektár átlagáron adta el a földeket, mely a 2015. évi 850.000 Ft/hektár országos termőföld átlagárnak közel a duplája. Magyarország Kormánya nem kívánta „nyugat-európai” árakon eladni a földet a magyar gazdáknak, mivel nem a nyerészkedés, hanem az agrárközéposztály megerősítése volt a célja.
Ha a képviselő úr szerint ennyire rossz a Program, akkor talán ideje lenne feltennie magának néhány kérdést, miszerint vajon miért nem sikerült megfelelő számú aláírást összegyűjteni ahhoz a népszavazáshoz, amit ő maga is teljes erővel támogatott? Vagy mit tud ő arról, hogy több mint 40.000 érvénytelen aláírás volt? A nyilvánvalóan fénymásolt aláírásokról nem is beszélve… Egy olyan népszavazási kezdeményezéshez adta a képviselő úr a nevét, amit körbe leng a szélhámosság.
(FM Sajtóiroda)