A Békekenyér projekt a fenntartható vidékfejlesztés és béke biztosítása közötti kölcsönös összefüggés hangsúlyozásával túlmutat egy egyszerű történelmi megemlékezésen - mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár a projekt lengyelországi eseményén.
Az államtitkár a konferencián elmondott köszöntőjében büszkeségét fejezte ki, hogy Magyarország is részese és a létrejötte óta elszánt támogatója a kezdeményezésnek, melyet a berlini fal és a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulójának tiszteletére hoztak létre Németországban.
Egyúttal emlékeztetett, hogy 2016-ban Magyarország, Szarvas Város Önkormányzata és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szervezi meg az eseményt. Hazánk jövőre 12 éve lesz az Európai Unió teljes jogú tagja, ezért a részt vevő 12 ország tapasztalatainak összegzésére, és a tanulságok megfogalmazására épül majd a konferencia – tette hozzá Bitay Márton. Meggyőződésének adott hangot továbbá, hogy az eszmecsere sok pozitív hozadékkal jár majd a 2016 utáni időszak szakpolitikai kompromisszumainak megteremtéséhez is.
A Békekenyér projekt 2015-ös rendezvényére szeptember 20-22. között Poznanban, a POLAGRA FOOD 2015 Nemzetközi Élelmiszeripari Vásárral egyidőben kerül sor.
(FM Sajtóiroda)