Eddig 130 ezer hektár termőföldet értékesítettek a Földet a gazdáknak programban, ebből 170 milliárd forint bevétele származott az államnak - jelentette be az állami földekért felelős államtitkár.

Bitay Márton Örs hangsúlyozta, hogy a program célja nem a bevételszerzés, hanem a magyar földművesek, a középosztály, a családi vállalkozások segítése, valamint a spekuláció kiszűrése. A program keretében főként kis területeket értékesítettek, mintegy 7000 gazda vásárolt 12 ezer birtoktestet.

Az államtitkár sikeresnek nevezte a programot, és kiemelte, hogy tavasz végéig további 140 ezer hektár földet kívánnak eladni. Ebben a körben már halastavak is lesznek, így összesen 260-280 ezer hektárt értékesítenek. Emlékeztetett rá, hogy a kezdeti tervek szerint 350 ezer hektárt szántak eladásra, de le kellett vonni bizonyos területeket, például mintagazdaságokat vagy honvédségi kezelésben álló övezeteket.

Kép letöltése7000 gazda vásárolt 12 ezer birtoktestet Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

A vásárlás folyamatáról elmondta: azok juthatnak földhöz, akik megfelelnek a törvényben előírt feltételeknek, és az árverésen a legmagasabb árat kínálják, a helyben lakó földműveseket pedig elővásárlási jog illeti meg. Bitay Márton Örs nyomatékosította, hogy senki nem ajándékba vagy jutányos áron kapja meg a földet, amelyre húszéves elidegenítési és terhelési tilalom is vonatkozik.

Azt is hangsúlyozta, hogy szigorú törvényi feltételeknek kell megfelelni, a kritériumok alapján Magyarországon az emberek többsége nem vásárolhat termőföldet.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a "gazdaellenes ellenzék összefogása" miatt nem csupán magyar állampolgárok vehetnek részt a programban, ennek ellenére eddig mindössze tizenhárom külföldi nyert az árveréseken.

Bitay Márton Örs emlékeztetett arra, hogy a földet vásárló gazdák kedvezményes hitelt vehetnek fel, amelynek kamatozása az első tíz évben mindössze 1,95 százalék évente. Egy ügyfél legfeljebb 300 millió forintot igényelhet, a hitel futamideje pedig maximum húsz év.

Kép letöltéseSzeretnének minden állami tulajdonú termőföldet magángazdák kezébe adni, egy tulajdonos ugyanis másként viselkedik, mint egy bérlő Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Az államtitkár azt mondta, hogy szeretnének minden állami tulajdonú termőföldet magángazdák kezébe adni, egy tulajdonos ugyanis másként viselkedik, mint egy bérlő.

Bitay Márton Örs leszögezte: a cél az, hogy ne spekulánsok, külföldiek és befektetők gazdálkodjanak a földeken, ahogy ez 2010 előtt sok esetben történt.

(MTI)