A halgazdálkodás aktuális kérdései címmel tartottak konferenciát ma a 77. OMÉK-on. A rendezvényt megnyitó köszöntőjében Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a jogszabályi változások eredményeképpen a természetes vizeken a halászat helyett a horgászati hasznosítás került előtérbe.
Ugron Ákos Gábor emlékeztetett, hogy a Földművelésügyi Minisztériumon belül 2014 nyarán létrejött a Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály, amelynek a neve is igazodik az új ágazati törvényhez.
Lényeges változásként említette a helyettes államtitkár, hogy az Európai Unió 2014-2020 időszakra vonatkozó pénzügyi forrásait a Miniszterelnökség kezeli. Ennek keretében a halgazdálkodásra fordítható uniós források a többi uniós programmal összehangoltan, hatékonyabban és eredményesebben lesznek felhasználhatók. A halgazdálkodással kapcsolatos szakmai feladatokat továbbra is a Főosztály látja el.
Ugron Ákos Gábor kiemelte, hogy az új jogszabályi háttér megteremtésével lehetőség nyílt az „Állami halgazdálkodási feladatok támogatása” című fejezeti kezelésű előirányzat megteremtésére és az ennek alapján nemzeti hatáskörben nyújtható támogatási rendszer kidolgozására. Így a halgazdálkodásból származó állami bevételek a fejlesztés érdekében visszaforgathatók az ágazatba. A tárca által a 2014. évi előirányzat bevételeiből támogatásra tervezett feladatok közé sorolta a halászati őri egyenruha és a halőrzést segítő eszközök beszerzését, a kárókatona gyérítési program lőszertámogatását, az állami halászati őrzési csoport megszervezését és a halgazdálkodási hatóságok megerősítése mellett a nem fogható halfajok fajmegőrzési és visszatelepítési programjának segítését.
(FM Sajtóiroda)