Sallai R. Benedek képviselő úr tegnapi nyilatkozatával ismét megalapozatlanul állította, hogy az állami földek értékesítése nem a magyar földművesek érdekeit szolgálja.
A képviselő úr tegnapi nyilatkozatában a leendő földtulajdonosok számát illetően továbbra is tévesen tájékoztatott, hiszen a legfrissebb adatok szerint az árveréseken és a 3 hektár alatti földek értékesítése során immár közel 30.000 földműves szerezhetett tulajdont. Míg Sallai képviselő úr „érdekeltségek" és "cégek" tulajdonszerzéséről beszél, addig a valóság az, hogy az árveréseken csak a szigorú jogszabályi feltételeknek megfelelő természetes személyek vehetnek részt.
Pontos adatok alapján megállapítható, hogy minden harmadik magyar földműves vásárolt földet az értékesítési programban. Az árverési vevők átlagosan 41 hektáros parcellákat szereztek, és az új tulajdonosok közel 40%-a fiatal gazda.
A „Földet a gazdáknak” Program további sikere, hogy a gazdák kedvezményes kamatozású államilag támogatott hitelből is tudnak földet vásárolni érdemi segítséget nyújtva a magyar földművesek gazdasági pozícióinak megerősítéséhez.
Mivel több, mint 10 ezer adásvételi szerződés esetében nem telt le a 60 napos kötelező kifüggesztési időszak, vagyis nem dőlt el, hogy ténylegesen ki szerezheti meg az adott földterület tulajdonjogát, így megalapozatlan és hiteltelen
Sallai képviselő úr szájából minden olyan kijelentés, amely "érdekeltségek", illetve bizonyos személyek tulajdonszerzéséről beszél. Sallai képviselő úr azon állítása sem igaz, hogy nem lesz több árverés, hiszen július 31-ig folyamatosak az árverések, ahogy a 3 hektár alatti földek megvásárlására is augusztus közepéig lehet ajánlatot tenni.
A teljes földárverési folyamat transzparens, nyilvános, ahogy a földhivatali adatok is, így bárki tájékozódhat majd az ingatlan-nyilvántartásból a földek új tulajdonosairól.
(FM Sajtóiroda)