Magyarország Kormánya megvédi a magyar gazdák érdekeit a külföldi cégek önkényeskedésétől.
Jogerősen lezárult az Inícia Zrt. Magyar Állam (NFA) és a magyar gazdák ellen indított pere, melyben a külföldi tulajdonban lévő volt haszonbérlő társaság az előhaszonbérleti jogára hivatkozva kívánta az állami területeket továbbhasználni. A Fővárosi Törvényszék ugyanis jogerősen elutasította az Inícia Zrt. keresetét. A cég annak megállapítását kérte, hogy a haszonbérleti pályázatok nyerteseivel kötött szerződések vele szemben hatálytalanok, és a gazdákkal megkötött szerződések az Inícia Zrt-vel állnak fenn.A cég előhaszonbérleti jogára, illetve a folyamatban lévő perre hivatkozva akadályozta a "Földet a Gazdáknak" programban nyertes gazdákat a művelésben és kezdeményezett a földművesek, illetve a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen különféle birtokvédelmi és egyéb eljárásokat. Inícia-ügyben az állam számára kedvező ítélet született.
(FM Sajtóiroda)