Kulcsos házakat adtak át szerdán, Fejér megyében, a Lovasberény mellett található Lujza-majori halastó partján.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára az átadó ünnepségen arról beszélt, hogy a túrázás, a kirándulás mellett a horgászat az egyik legnépszerűbb aktív szabadidős tevékenység: már több mint 690 ezer regisztrált horgászról tudnak, az alkalmi és rendszeres természetjárók száma pedig több millió.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán

Az államtitkár szerint az aktív kikapcsolódás elterjedésében kiemelkedő szerepet vállalnak az állami erdőgazdaságok: jelenleg több mint 22 milliárd forint értékben folynak vagy állnak előkészítés alatt ökoturisztikai fejlesztések az állami erdőkben, míg az elmúlt tíz évben 20 milliárd forintnyi beruházás valósult meg ugyanezen a területen.

Az erdőgazdaságok az infrastruktúrák fenntartására is évi négymilliárd forintot költenek, amit jelentős részben maguk termelnek meg - fűzte hozzá.

Zambó Péter közölte, hogy az új kulcsos házak építését az állami Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programból finanszírozták, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. 14 millió forintos saját forrást biztosított a beruházáshoz.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy 2010-ben a turistaházak szinte mindegyike igen leromlott állapotú volt, azóta jelentős változások történtek, mintegy száz turistaház újult meg és további ötven felújítása zajlik.

A beruházás keretében öt kulcsos ház létesült, amelyhez a kormány 25 millió forint támogatást biztosított, ezzel pedig a terület még inkább felkerül az országos horgásztérképekre. A turistaházakhoz hasonló helyzet volt a kisvasutaknál is: ha nem újítják fel állami forrásokból, balesetveszély miatt valószínűleg ma már nem közlekednének - mondta a kormánybiztos megemlítve, a kilátók közül is több mint negyven újult meg és negyvenöt épült 2010 óta.

Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) megjegyezte, hogy választókerületében nem csak a Budapesti Erdőgazdaság, hanem a Vérteserdő Zrt. és a Vadex Zrt. is hasonlóan komoly fejlesztéseket folytat. Előbbi Kőhányáspusztán építi fel a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központot, utóbbi a Pákozd-sukorói Arborétum és Vadaspark területén hajt végre jelentős fejlesztéseket.

Kép letöltéseFotó: Máthé Zoltán

Szalay László, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta, társaságuk üzemelteti a 20,1 hektáros, állami tulajdonban lévő Lujza-majort, valamint az 1800 folyóméternyi partszakasszal és 60 horgászhellyel rendelkező tavat, amelyben a fő halállományt a ponty, a kárász és az amur jelenti.

A könnyűszerkezetes, faborítású kulcsos házak 25 négyzetméter alapterületűek, kora tavasztól őszi végéig használhatók az elektromos fűtésnek köszönhetően. A kétszintes épületek alsó szintjén konyha, fürdő és étkező kapott helyet, míg fent egy légtérben öt ágy található.

(MTI/AM Sajtóiroda)