Az állami erdészetek, a kormánnyal és a társszervekkel, köztük a nemzeti parkokkal együttműködve az egyik legfontosabb küldetésüknek tekintik, hogy Magyarország természeti kincseit ne csak megőrizzék és gyarapítsák, hanem elérhetővé is tegyék mindenki számára - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőgazdálkodási főosztályának vezetője csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Érsekhalmán a Gemenc Zrt. megújult hajósszentgyörgyi vendégházának átadásán.
Dalvári Vince Gábor hangsúlyozta: az erdők szerepe az elmúlt években alapjaiban átértékelődött, ma már mintegy egymillió hektár állami erdő szolgálja a köz javát.
Hangsúlyozta: a magyar erdőkben 2010 óta több mint 20 milliárd forint ökoturisztikai beruházás keretében 44 új kilátó, 30 erdei szálláshely, 14 látogatóközpont és 13 erdei iskola épült, valamint mintegy 150 létesítmény újulhatott meg.
Az állami erdészetek kezelésében így 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola, számos tanösvény és 25 látogatóközpont működik, amelyek évente 3,5 millió regisztrált látogatót fogadnak - sorolta.
Az erdőgazdaságoknál mintegy 22 milliárd forint értékű állami ökoturisztikai fejlesztés folyik, ezek közül kiemelkedik a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program, amelynek keretében megújulhatott az Alföldi kéktúra nyomvonala mellett fekvő hajósszentgyörgyi vendégház is.
Hangsúlyozta: évente mintegy 40 millió látogató keresi fel a magyar erdőket, ezért az ökoturisztikai fejlesztések tovább folytatódnak.
Ribiánszky Gergely, a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program projektvezetője elmondta: programjuk keretében több mint 50 turistaház újult vagy újul meg.
Zsigó Róbert a térség országgyűlési képviselője, az AM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kiemelte: a Baján és a bácskai térségben élők az elmúlt évszázadokban megtanulták tisztelni és óvni az őket körülvevő természeti értékeket, illetve kincseket, amelyek őrzésében és gondozásában a Gemenc Zrt. élen jár.
Magyarország számos gyönyörű látnivalót kínál, és a járványügyi helyzetben az is fontos, hogy a belföldi kirándulások biztonságosak is. A felújított hajósszentgyörgyi vendégház hozzájárul ahhoz, hogy az idelátogató vendégek, turisták is megismerjék ezt a csodálatos térséget - mondta.
A helyszínen kiosztott sajtóközlemény szerint az 1960-ban készült épület korszerűsítéséhez az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosi iroda 50 millió forint költségvetési támogatást biztosított a Gemenc Zrt.-nek a turistaház-fejlesztési programon keresztül.
(MTI)