Rövid felkészülési idő után már október környékén elindulhatnak az állami földekre a licitek - mondta a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.
Arra a kérdésre, hogy mekkora bevétele lehet ebből az államnak, az államtitkár azt mondta: ma egy hektár szántóföld átlagosan egymillió forintba kerül. "Most még azt nem tudjuk, hogy liciteken milyen árak alakulnak ki, de ha ezzel számolunk, akkor százmilliárdos bevétel keletkezik" - fejtette ki.
Bitay Márton felidézte, hogy alacsony kamatozású hitelkonstrukció segítségével vásárolhatnak területet a földművesek a 380 ezer hektár állami földterületből. Hangsúlyozta: egyértelműen a kis- és családi gazdálkodóknak segít az állam a földterületek értékesítésével. Felidézte, a kormány felkérte a Magyar Fejlesztési Bankot egy kedvező hitellehetőség kidolgozására. A megvásárolt területre húszéves elidegenítési, terhelési tilalom, valamint állami visszavásárlási jog vonatkozik.
(MTI)