A Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes államtitkára szerint sikeres volt a nyúlhúsfogyasztás növelésére indított idei kampány.

Ugron Ákos a promóciós programot lezáró debrecen-józsai szüreti napon és nyúlhúsfőző-versenyen tartott szombati sajtótájékoztatón emlékezetett arra, hogy a nyúlhúsfogyasztás növelése érdekében júniusban indított kampányt a szaktárca támogatásával a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrármarketing Centrummal közösen. Az azóta eltelt időszakban 6 százalékkal növekedett az áruházláncokban értékesített nyúlhús mennyisége.

Fontos célnak nevezte, hogy belföldön is elérhető áron és megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre a jó minőségű, egészséges, zsírmentes nyúlhús. A földművelésügyi tárca elkötelezett az egészséges élelmiszerek mellett, ezért is támogatja, hogy az egykor nagy hagyományokkal rendelkező hazai nyúltenyésztés ismét elnyerje méltó helyét az agráriumban.

"Az export mellett a hazai fogyasztás növelése stabilizálja a nyúltenyésztők helyzetét is" - tette hozzá Ugron Ákos.

Juráskó Róbert, a nyúl terméktanács elnöke elmondta: szeretnék elérni, hogy a jelenlegi 4-4,5 millió vágóállattal szemben 2020-ra 7 millió vágóállatot tenyésszenek a hazai kis- és nagytermelők.

Az országban az évi nyúlhúsfogyasztás fejenként mindössze 20 dekagramm, ezt szeretnék legalább fél kilogrammra növelni. A nyúltenyésztés jelenleg kifejezetten exportorientált ágazat, a Magyarországon előállított, évi több mint tízezer tonna nyúlhús 97-98 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül - jegyezte meg a szakember.

Hozzátette: a hazai nyulakat két vágóhídon, Lajosmizsén és Baján dolgozzák fel 50-50 százalékban, de a vágóhidak kapacitásának kihasználtsága is csak 50-60 százalékos. A nyulak 65-70 százalékát nagyüzemi telepen állítják elő elsősorban a két vágóhíd térségében, de jelentős nyúltenyésztő megyének számít Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye is.

A nyúltenyésztők komoly támogatásokat kapnak: a tenyész növendéknyúl-támogatás tíz nyúltól kétezer forint nyulanként, a felső határ 15 ezer euró. A vakcinatámogatás két betegség ellen 250, illetve 300 forint anyanyulanként, az állatjóléti támogatás pedig nyulanként 8,40 forint. Ezeken túlmenően pályázati források is rendelkezésre állnak épület- és technológiafejlesztésre - sorolta Juráskó Róbert.

A józsai nyúlhúsfőző-versenyt 14. alkalommal rendezték meg - mondta el a sajtótájékoztatón Balázs Ákos önkormányzati képviselő utalva arra, hogy az első alkalmakkor még csak nyúlpaprikásfőző-versenyt hirdetettek, ma már az ínyencségek versenyén induló 35 csapat kreatívan használja a főként debreceni fehér nyulat a főzéshez. Példaként a nyúlburgert említette a debreceni képviselő.

Bede Róbert mesterszakács hozzátette: a magyar ember befogadó az újra, így szívesen fogyasztja a rendkívül sokszínűen elkészíthető nyúlhúst is, csak fel kell rá hívni a figyelmet.

Megemlítette: az idei OMÉK-on szakácstanulóknak hirdetett főzőversenyen 17 éves fiatalok nyúlhúsból készítettek különféle, kitűnő ételeket, ami előrevetíti, hogy nem csak hagyománya, de jövője is van a nyúlnak a magyar gasztronómiában.

(MTI)