Szabadidőközpontot alakított ki a Gemenc Zrt. Szekszárd mellett, a sötétvölgyi parkerdőben, a létesítményt pénteken adták át.

Az erdőgazdaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kedvelt bakancsos, kerékpáros és horgászturisztikai célpontnak számító Sötétvölgyben egy régi elavult faépület helyén többfunkciós fogadóépületet, a sötétvölgyi tó partján családi piknikrétet és játszóteret alakítottak ki.

A közleményben idézték Zambó Pétert, az AM földügyekért felelős államtitkárát, aki avatóbeszédében elmondta: a minisztériumhoz tartozó állami erdőgazdaságok az elmúlt 8 évben 44 új kilátót, 30 erdei szálláshelyet, 14 látogatóközpontot és 13 erdei iskolát létesítettek, valamint csaknem 150 létesítményt újítottak fel.

A beruházás 130 millió forintba került, 100 millió forintot a zrt. tulajdonosa, az Agrárminisztérium (AM) fizetett, az erdőgazdaság 30 millió forintos önrésszel járult hozzá a költségekhez - közölte Janács Gergely, a zrt. szekszárdi erdészetének vezetője az MTI-vel.

(MTI)