Több milliárd forintos bevétel származik évente a külföldiek magyarországi vadásztatásából, az ágazat szempontjából is fontos, hogy bemutatkozik 31 magyar cég, köztük 10 állami erőgazdaság Európa legnagyobb vadászati és erdészeti kiállításán, amely kedden nyílt meg Dortmundban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon a helyszínről.

Bitay Márton Örs közölte: a Vadászat és Kutya elnevezésű vadászati kiállításon több mint 800 cég mutatja be kínálatát a vadászati eszközöktől a vadászati lehetőségeken át a kiegészítő turisztikai szolgáltatásokig. Magyarországot 31 cég képviseli a vendéglátás, a vadászati eszközök és szinte minden tevékenység területéről, ami a vadászattal összefüggésbe hozható.

A magyarországi vadászati lehetőségeket tíz állami erőgazdaság mutatja be az érdeklődőknek. Ennek megismertetése különösen fontos, mert a turizmussal együtt a külföldi vadászok jelentős összeget, évente több milliárd forintot hagynak Magyarországon. A Magyarországra érkező vadászok mintegy fele német nyelvterületről, Németországból, Ausztriából és Svájcból érkezik, igényes vendégkör, amelynek célja, hogy jó körülmények között vadászhasson és gyakorolhassa kedvtelését - utalt rá az államtitkár.

Jelezte: Magyarország nemcsak vadászati, hanem erdészeti nagyhatalom is Európában, így az erdőgazdálkodással összefüggő témákban is bemutatja a belföldi lehetőségeket és eredményeket. A kiállításon a magyar szakemberek tanulmányozzák a más országok kiállítói által kidolgozott erőgazdálkodási módszereket, hogy az eredményeket összevethessék a magyarországi tapasztalatokkal.

Bitay Márton Örs beszámolt arról, hogy kedden szakmai megbeszélést tartott Észak-Rajna-Vesztfália tartományi CDU szakpolitikusaival. Tárgyalt a helyi CDU-frakció mezőgazdaságért és környezet- és természetvédelemért felelős szakpolitikusával, valamit a CDU tartományi erdőgazdálkodásért felelős vezetőjével és a tartományi vadászszövetség elnökével is.

Az államtitkár elmondta: megbeszélései során tapasztalatokat kívánt szerezni a tartományi erdőgazdálkodással kapcsolatban, hogy ezeket hasznosítani lehessen a készülő magyar erdőtörvény megalkotásakor. Példaként hozta az erdő közjóléti, védelmi és gazdasági, hármas funkciójának összehangolását, amellyel a német tartományban is küszködnek, miután a magán erdőtulajdonosok ott is profitot akarnak termelni.

(MTI)