A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) gépjárműflottája 20 darab Toyota típusú platós terepjáróval bővült, továbbá motorcsónakokat, éjjellátó készülékeket, hőkamerákat szereztek be, a fejlesztés összköltsége több mint 400 millió forint volt - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének irodájánál a halőri szolgálat gépjárműveinek átadásán.
Bitay Márton Örs hozzátette: hazai forrásból finanszírozták a beruházást, amely azt a célt szolgálja, hogy egyre inkább kontrollálni lehessen a magyarországi horgászvizeket és minél kevesebb esély legyen az orvhalászatra, orvhorgászatra. A fejlesztés révén minden megyében és a fővárosban is üzemel majd egy-egy terepjáró, amelyeket a MOHOSZ kötelékében szolgáló halőrök használnak majd.
Bitay Márton Örs kiemelte: a kormány 2014 óta több mint 1,3 milliárd forintot fordított a 400 ezer taggal rendelkező MOHOSZ és ezáltal az egész magyar horgásztársadalom támogatására, a magyar gazdaság teljesítménye pedig lehetővé teszi, hogy további forrásokat biztosítsanak majd ennek a területnek. Az orvhalászatról elmondta, hogy bár az utóbbi években drasztikusan csökkent az engedély nélküli horgászok (rapsicok) száma, a problémára továbbra is figyelni kell. A magyar állam 30-50 fővel üzemelteti az állami halőrszolgálatot, a MOHOSZ-nál pedig 400 halőr dolgozik, akiknek a számát a közeljövőben 800-ra akarják emelni.
Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország kormánya a magyar horgász társadalomra kiemelten fontos stratégiai, társadalmi partnerként tekint. A miniszterelnöki megbízott a hal áfájának csökkentéséről elmondta: az intézkedéstől, amelynek értelmében 2018. január 1-től a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökken a hal áfája, azt várják, hogy néhány éven belül megduplázódik a halfogyasztás az országban.
(FM/MTI közlemény)