Sallai Róbert Benedekkel interjút közölt a Népszabadság napilap 2015. július 3-i száma. Ebben a képviselő ismét elismerte, hogy haszonélvezője az állami haszonbérleti rendszernek, miközben továbbra is mindent elkövet annak lejáratására.
Sallai R. Benedek a pályázott területek és felvett támogatások kapcsán önmagával is folyamatos ellentmondásba keveredik: az állítja, hogy a családi gazdálkodók helyett a valódi nyertesek a műkörmösök meg a nádazók, akik csak a földalapú támogatásokból megszerezhető jövedelemre tartanak igényt.
Mindeközben ő és érdekeltsége is haszonélvezője a programnak: a politikus, felesége és gazdasági érdekeltsége összesen 2325 hektárra pályázott, és 237-et nyert. A magát a családi gazdaságok élharcosaként feltüntető LMP-s képviselő botrányos módon úgy épített volna nagybirtokot, hogy 50 helyi gazda elől akarta elnyerni a megélhetést nyújtó területeket. Sallai Róbert Benedek 2007 és 2015 között 19,3 millió forint agrártámogatást vett fel, emellett az érdekkörébe tartozó cégek és felesége további 252,3 millió forint pályázati pénzhez jutott. Különböző cégei és érdekeltségei összesen 324 millió forintot nyertek azon vidékpolitika jegyében, amit folyamatosan támad.
Az FM továbbra is várja, hogy Sallai Róbert Benedek tiszta vizet öntsön a pohárba, és beismerje, hogy érdekköre nagy összegeket vett fel úgy, hogy közben valótlanságokat állított a kormány agrárpolitikájáról.
(FM Sajtóiroda)