Az Agrárminisztériumban tartotta ülését a Kormány tanácsadó testületeként működő Országos Erdő Tanács. A magán és állami erdőgazdálkodók, az erdészeti oktatás és kutatás, a természetvédelmi és turisztikai szervezetek képviselőiből álló szervezet a magyar erdők kezelésével kapcsolatos stratégiai kérdéseket tárgyalja.

A Tanács ülésén Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár ismertette az Agrárminisztérium erdőgazdálkodással kapcsolatos törekvéseit. Elmondta, hogy országos fásítási program kidolgozásába kezdett a minisztérium, amelynek egyik első lépése az erdészeti csemetetermelés megerősítése.

Kép letöltéseFotó: AM/Pelsőczy Csaba

Fontos célnak nevezte az erdőgazdálkodás támogatottságának növelését, a vidékfejlesztési program nyújtotta lehetőségek minél magasabb szintű kihasználását. A szakképzés területén elsősorban a szakmunkás oktatás megerősítését nevezte fontosnak, amellyel elkerülhető a terepen dolgozó szakemberhiány kialakulása.

Kép letöltéseFotó: AM/Pelsőczy Csaba

Kiemelte az erdőgazdálkodás természetközeliségének növelésére tett intézkedések fontosságát, hiszen a magyar erdőterület és annak növelése az egyik leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére.

A Tanács napirendje szerint az erdészeti hatósági feladatok ellátásának aktuális kérdéseiről és az erdészeti szaporítóanyag termesztés jelenlegi helyzetéről tárgyalt részletesen.

(AM Sajtóiroda)