Szombathelyen tartotta a fenntartható erdőgazdálkodással kapcsolatos konferenciáját az Európai Unió régióinak érdekérvényesítő szervezete, a Régiók Európa Bizottsága Természeti Erőforrások Szakbizottsága.

Az 50 uniós és hazai szakember részvételével tartott rendezvényen értékelték az EU Erdészeti Stratégiája megvalósításának eddigi eredményeit, és a hangsúlyozták a stratégia megújításának fontosságát a 2020 utáni időszak erdőgazdálkodási feladatainak kellő megalapozása érdekében. A szakbizottság tagjaként Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke kezdeményezte az erdészeti témájú konferencia szombathelyi megrendezését, ahol a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet mutatta be a régióra jellemző magas színvonalú erdőgazdálkodói gyakorlatot.

Kép letöltéseFotó: AM

Az Agrárminisztérium képviseletében dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár ismertette a BIOEAST együttműködést, amit a közép-kelet európai EU tagországok indítottak a közös kutatási és innováció projektek kidolgozására. Szepesi András, az Erdőgazdálkodási Főosztály munkatársa a hazai erdőgazdálkodást és a magyar Nemzeti Erdőstratégiát mutatta be a hallgatóságnak, kitérve Vas megye erdőgazdálkodásának sajátosságaira is.
A szemináriumon elhangzottak gyakorlati példákon keresztül történő megerősítését szolgálta a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Sárvári Igazgatósága által szervezett terepi bemutató, ahol a résztvevők megismerhették a több erdészgeneráció összehangolt munkájának eredményeként kialakult erdőképet és a gazdálkodás csúcstermékeként születő tölgy faanyag nevelésének lépéseit, a szaporítóanyag-gazdálkodástól a termőhely-értékelésen keresztül az innovatív erdőnevelési eljárásokig.

(AM Sajtóiroda)