Idén immár 14. alkalommal indul el szerdán a Coop Rally, amely a magyarországi élelmiszer-feldolgozás egyik legfontosabb éves seregszemléje - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden a kétnapos rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: az idei Coop Rally jelentőségét jól mutatja, hogy a résztvevők a magyar élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2 ezer milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a Coop-csoporttal együtt több mint 50 ezer munkavállalót képviselnek.Zsigó Róbert elmondta, hogy a Coop Rally szakmai programja az elmúlt csaknem másfél évtizedben 111 kiváló magyar élelmiszeripari szereplő tevékenységét mutatta be a nagyközönségnek. A rendezvény jelentős marketingértékkel bír, hiszen a minőségi magyar élelmiszerek és gyártóik ismertségét növeli, valamint a vásárlói tudatosságot is erősíti. "Éppen ezért a kormány, az agrártárca teljes szívvel áll e kezdeményezés mögé" - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az elmúlt években a hazai élelmiszeripar jövedelmezősége jelentősen nőtt. 2010 óta az ágazat teljes árbevétele közel 50 százalékkal emelkedett, az export aránya is dinamikusan növekszik. Ezzel párhuzamosan a növekvő támogatásoknak köszönhetően emelkedik a beruházási kedv is. 2014-től több mint 300 milliárd forint áramlott az ágazatba hazai és uniós forrásokból egyaránt. A hazai vállalkozások fejlesztéseinek és a kormány következetes stratégiájának köszönhetően az élelmiszeriparban évről-évre növekszik a feldolgozottság mértéke is. Mind az elindult technológiai beruházások, mind a növekvő feldolgozottság biztató jelek, melyek egy jó irányú folyamat kezdetét jelölik - tette hozzá Zsigó Róbert.

Kép letöltéseFotó:Krasznai-Nehrebeczky Mária


Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke ismertette, hogy az idei Coop Rallyn közel 100 élelmiszeripari és kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacég csapata 117 autóval Kelet-Magyarország hat meghatározó gyártó- és forgalmazóközpontjához, valamint 2 Coop-tagvállalathoz látogat el. Szólt arról is, hogy a kereskedelmi lánc társadalmi felelősségvállalási programjai között kiemelkedik a Coop Rally, és emellett támogatják többek között a magyar olimpiai csapatot, illetve élelmiszeradománnyal segítik a rászoruló gyerekeket is.
Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Coop üzletlánchoz tartozó boltok árbevétele tavaly mintegy 360 milliárd forintot tett ki. A Coop-csoport teljes árbevétele 2018-ban 627 milliárd forint volt, az előző évhez képest 4,5 százalékkal nőtt. A cégcsoportnál az idén az árbevétel 4-5 százalékos növekedésére számítanak. A Coop polcain a magyar élelmiszerek aránya meghaladja a 80 százalékot.

Kép letöltéseFotó: Krasznay-Nehrebeczky Mária


A helyszínen kiadott sajtóközlemény szerint a Coop üzletláncnak 1700 településen közel 2500 franchise boltja van, és további 2000 üzletet lát el áruval, üzleteiben naponta 1,5 millió vevő fordul meg. A 100 százalékban magyar tulajdonú, Coop gazdasági csoport csaknem 700 kis- és középvállalkozást számlál, mintegy 30 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója.

MTI

(MTI)