A magyar mezőgazdasági termékek legnagyobb piaca Németország, ezen a piacon a múlt évben 7 százalékkal nőtt a magyar agrártermékek eladása az előző évhez képest - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Berlinben az MTI-nek.

Fazekas Sándor erről a Grüne Wochén, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vásárán beszélt a magyar árubemutató megnyitóján.

A magyar standot meglátogatta Christian Schmidt német szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter.

Fazekas Sándor elmondta: a németországi piacon évente mintegy 400 milliárd forint értékű magyar élelmiszert adnak el. Hozzátette: ennek is tudható be, hogy ebben az évben jelentősen nőtt a vásáron a magyar kiállítási terület, Németországban ugyanis keresettek a kiváló minőségű magyar élelmiszerek. Így az idei Grüne Wochén mintegy 700 négyzetméteren mutatkoznak be a magyar élelmiszerek, 40 kiállító 100 cég kínálatát vonultatja fel a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szervezésében. Szinte a teljes magyar csúcsminőségű élelmiszerkínálat megtekinthető, és sok meg is kóstolható a különböző boroktól, pálinkáktól a mézeken át a különféle hústermékekig.

A miniszter szavai szerint az árubemutatón a magyar mezőgazdaság rangjához méltóan mutatkozik be, ugyanis a magyar agrárium Európa egyik leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága volt az elmúlt években. "A magyar standon a kiállítás ideje alatt rekordérdeklődésre számítok" - mondta Fazekas Sándor.

Lipcsey György, az MT Zrt. agrármarketingért felelős vezérigazgató-helyettese szintén kiemelte, hogy a német piac rendkívül fontos a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára. Ezért is döntött úgy az MT Zrt., hogy jelentős mértékben növeli a magyar kiállítási terület nagyságát a Grüne Wochén. Az idén a szervezet több mint 400 millió forintot fordít a magyar mezőgazdasági termék és élelmiszerek külföldi bemutatására - tette hozzá.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Áldomás néven egységes megjelenést kíván biztosítani belföldön és külföldön egyaránt a magyar prémium minőségű termékek és termelőik számára. Ezek a főként kistermelői áruk védjeggyel lesznek ellátva, amely garantálja a kiváló minőséget és több, az egészségre jótékony hatású funkcionális élelmiszer is lesz közöttük. A program megvalósításához a kereskedőház jelentős marketingtámogatást is biztosít.

(MTI)