Az elmúlt években 3,5 milliárd forint összértékű fejlesztés valósult meg a karcagi Kátai Gábor kórházban, és mintegy félmilliárd forintnyi további beruházás jelenleg is folyamatban van - mondta a földművelésügyi miniszter a nagykunsági gyógyítóintézményben tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Fazekas Sándor, aki a térség országgyűlési képviselője, kifejtette: ennek köszönhetően a mintegy százezer ember ellátását biztosító kórház főépülete teljes egészében megújult, majd a mellékszárnyak, kiegészítő épületek felújításával folytatódott a munka, továbbá értékes diagnosztikai és műtőberendezéseket szereztek be.

Kép letöltéseFotó: FM

A kórház látványos fejlődése, és európai színvonalúvá vált betegellátása annak a széleskörű összefogásnak az eredménye, amelynek eléréséért sokan dolgoztak. Mindezt azért kell hangsúlyozni, mert vannak, akik "mindennapi politikai haszonszerzésből" cáfolják ezeket az eredményeket, elég csak Lukács László György jobbikos parlamenti képviselő felelőtlen kijelentéseire gondolni - jegyezte meg Fazekas Sándor. A miniszter kitért rá: a Jobbik politikusa például hiányolja, hogy kevés orvos dolgozik a kórházban.

A miniszter kijelentette: a szakemberek egy része valóban más országokban keresett munkát, pótlásuk azonban a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatos. Több szakember volna azonban, ha Lukács László György családi cégén keresztül az elmúlt években nem foglalkozott volna célirányosan azzal, hogy orvosokat közvetítsen többek között ebből a térségből is külföldre - hangsúlyozta Fazekas Sándor.

Kép letöltéseFotó: FM

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat elnöke felsorolta, hogy a kórház fejlesztése mellett az élet más területein - közlekedés, oktatás, városrehabilitáció - milyen fontos beruházások készültek el az elmúlt években.

Nagyné László Erzsébet, a kórház főigazgatója az elhangzottakat a következőkkel egészítette ki: az intézményben közreműködő orvosokkal mindig sikerült pótolni a szakorvoshiányt. Így például közreműködők segítségével 2016 óta végeznek a kórházban vesekőzúzás, így az érintett betegeknek nem kell elutazni a gyógyításért Debrecenbe vagy Szolnokra - mutatott rá.

(MTI/FM Sajtóiroda)