A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége és az Agro Napló által megrendezett, valamint a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott három fordulós vetélkedősorozat döntőjében az ország legjobb hat mezőgépész csapatának – a pápai, két bajai, karcagi, hajdúböszörményi, valamint jánoshalmai mezőgazdasági szakképző iskolák – diákjai adhattak számot tudásukról és rátermettségükről.
Az AgrárgépShow keretében tartott MezőgépÉszek játék döntőjében a diákoknak elméleti és gyakorlati kérdésekben is bizonyítaniuk kellett a mezőgazdasági gépészet területén szerzett tudásukat. A versenyben végül a karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium csapata bizonyult a legjobbnak. Az első helyezettek németországi tanulmányúton vehetnek részt, mely során látogatást tesznek Fendt és a John Deere gyárak mezőgazdasági gépgyártó üzemeiben.
A Földművelésügyi Minisztérium továbbra is nagy hangsúlyt fektet az agrárium kínálta munkalehetőségeket népszerűsítő rendezvények támogatására, ezzel is segítve a pályaválasztás előtt álló fiatalokat abban, hogy minél több és hiteles információhoz jussanak a mezőgazdasági szakmák tekintetében. Többek között ennek is köszönhető, hogy az FM által fenntartott agrárszakképző iskolákban a végzett mezőgépészek száma folyamatosan emelkedik. A korábbi évektől eltérően az idén az ország több megyéjében indult - a korábban hiányszakmának minősített - mezőgazdasági gépész, mezőgazdasági gépjavító, illetve mezőgazdasági gépésztechnikus képzés.
(FM Sajtóiroda)