Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) egy újabb erős bástya jött létre, amely a magyar mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos teendők átláthatóságát szolgálja.

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általános jogutódjaként alakult meg július 1-jén az NFK, amely változatlanul ellátja az NFA korábbi feladatait, de újonnan alapított költségvetési szervként tevékenységi köre és létszáma egyaránt bővül. A központot az átalakulással megszűnő NFA korábbi elnöke, Nagy János vezeti majd - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Ismertette, hogy a kormány a nemzeti birtokrendezésben meghatározó szerepet szán a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szervként az NFK-nak. Többek között feladata lett a Földet a gazdáknak! program folytatása, valamint az osztatlan közös tulajdonú földek rendezése is, ezt a június 30-án megszűnt Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től vette át. A jövőben az NFK, mint birtokrendezési eljárásokat koordináló szerv feladata lesz, az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével és más, átfogó birtokrendezési eljárásokkal kapcsolatos feladatok országos szintű előkészítése, koordinálása.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Az öntözésfejlesztés mára megkerülhetetlenné vált - mondta, és hozzátette, hogy ezért növelnék a termelők öntözési hajlandóságát megfelelő szabályozási és támogatási környezet megteremtésével, valamint együttműködési és hosszú távú tervezési szemlélettel. Az ezekkel összefüggő feladatokat az NFK látja majd el mint a korábbi kormányhatározatok alapján létrehozni tervezett "öntözési ügynökség".

Mindezek mellett egyes erdészeti igazgatási feladatok is átkerülnek az új intézményhez. Immár a hatáskörébe tartozik: az erdőgazdálkodás szabályozásához szükséges erdészeti informatikai rendszerek üzemeltetése; kiemelten az Országos erdőállomány adattárhoz kapcsolódó térinformatikai állományok folyamatos karbantartása és fenntartása; az erdészeti hatósági tevékenységéhez kapcsolódó informatikai rendszerek működtetése; valamint az erdőgazdálkodói nyilvántartás és az erdészeti szakirányítói névjegyzék vezetése is - sorolta.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István megjegyezte, a szervezet fontos feladata még az erdő ökológiai állapotának és gazdasági erőforrásainak felmérése, változásának nyomon követése, az egészségi állapotának, az éghajlat-változás hatásainak figyelemmel kísérése is. 2020. január 1-jétől pedig az NFK hatáskörébe kerül a körzeti erdőtervezési feladatok ellátása is.

((MTI))