A mezőgazdasági ágazatokat sújtó legnagyobb probléma, hogy különvált a termelés és a feldolgozás, és ezen a termelők együttműködésével lehet változtatni - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton a Nógrád megyei Karancskesziben.

A megyei gazdanapon és méhésztalálkozón tartott előadásában Nagy István a jövő nagy kihívásának, egyben nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból is részesüljenek.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/AM

Ha ezt elérjük termelői együttműködésekkel, akkor a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné, ami a termékeknek biztos piacot jelentene - tette hozzá.

Az agrárminiszter példaként említette, hogy 20 ezer méhész van az országban, és a hivatalos mézár kialakításához azt kellene elérni, hogy erről  a felvásárlóval egy ember tárgyaljon.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/AM

Kitért arra is, hogy a világ akácmézének 80 százalékát Magyarországon termelik, "de ez olyan lehetőség, amit nem használunk ki".

A tárcavezető beszélt arról is, el kell érni, hogy közösségi feldolgozó legyen a szőlészek, és más termelők tulajdonában, hogy ezek méretüknél fogva ármeghatározóak tudjanak lenni, és a közös értékesítés stabil jó minőséget is garantáljon.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/AM

A Nógrád megyei gazdanapot és palóc méhésztalálkozót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete, a megyei Gazdakörök Szövetsége, a Palóctáj Méhész Egyesület és Karancskeszi önkormányzata szervezte.

A megnyitó ünnepségen a palóc méhészek kaptárvassal ajándékozták meg Nagy István minisztert, aki maga is méhész.

(MTI)