Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és az Iráni Iszlám Köztársaság tudományos és technológiai ügyekért felelős köztársasági alelnöke, Dr. Sorena Sattari a két ország kutatóintézetei közötti, egyebek mellett az öntözés és gyógynövény ágazati, valamint haltenyésztési együttműködésekkel is foglalkozó, közös munkacsoport létrehozásában állapodott meg.

Magyarország, amely Európa egyik legdinamikusabb fejlődő mezőgazdaságával büszkélkedhet, jól látható, konkrét együttműködések kialakításra törekszik Iránnal – jelentette ki Fazekas Sándor a kétoldalú egyeztetésen.

Kép letöltéseMagyarország jól látható, konkrét együttműködések kialakításra törekszik Iránnal Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Ennek elősegítése érdekében a két ország szakemberei az együttműködések dinamizálása, azok konkrét profiljainak és szintjeinek beazonosítása érdekében fognak össze. A kormányközi kezdeményezés az intézményi kapcsolatokat konkrét tartalommal hivatott megtölteni a szakma és a magánszektor részvételével.

A tudásalapú fejlesztéseket végrehajtó felek érdekeltek az említett területeken folytatott agrárkutatás-fejlesztési és felsőoktatási együttműködések mellett a természet-megőrzési, erdészeti és agrár-külkereskedelmi kapcsolatok bővítésében is.

Kép letöltéseA két politikus közös munkacsoport létrehozásában állapodott meg Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Az iráni delegáció az egyeztetést megelőző napon látogatást tett a Nemzeti Agrárinnovációs Kutató Központban is, ahol a vezetőséggel tárgyaltak és laborokat is felkerestek.

(FM Sajtóiroda)