Miként lehet a világon az egyre növekvő városi lakosságot élelmiszerrel ellátni - erről esett szó a világ legjelentősebb élelmiszeripari árubemutatójához, a Grüne Wochéhoz (Zöld Hét) kapcsolódó agrárminiszteri fórumon szombaton Berlinben. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-nek arról is beszélt, hogy GMO-mentes egészséges élelmiszert kell adni az embereknek mindenütt a világon.

Az agrárminiszteri találkozó középpontjában az egyre gyorsuló városiasodás állt. Az előrejelzések szerint a Föld lakosságának jelenleg mintegy fele él városokban, míg 2050-re a világ lakosságának 75 százaléka lesz városlakó. A magyar álláspont szerint az a cél, hogy világszerte genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszert kell adni az embereknek - hangsúlyozta a miniszter az MTI-nek nyilatkozva.

A GMO-mentesség minden kétoldalú miniszteri megbeszélésen szóba került. A miniszter elmondta: szombaton egyeztetett Vaszil Grudev bolgár mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszter-helyettessel, akivel az uniós ügyeken kívül a két ország földügyeivel kapcsolatos kérdésekről is szót váltottak.

A magyar-szerb mezőgazdasági tárgyalásokon szintén téma volt a földügy, Szerbia számít arra, hogy a gazdák védelmével kapcsolatban Magyarország megosztja a tapasztalatait - ismertette a tárcavezető.

Kitért arra is: Krzysztof Jurgiellel, az új lengyel kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterével folytatott megbeszélésén egyetértettek abban, hogy az uniónak erős agrárpolitikára van szüksége. Lengyelország támogatja azt a magyar álláspontot, hogy a takarmányokra is ki kell terjeszteni a GMO-mentességet. Fazekas Sándor megemlítette: a lengyelek érdeklődnek a magyar tapasztalatok iránt a GMO-mentes szója- és fehérjenövény-termesztés területén, továbbá lehetőséget látnak a magyar és lengyel áruk közös promóciójára.

(MTI)