Átadták a csaknem 600 millió forintból az Európai Unió támogatásával megújult Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt szombaton.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ünnepélyes átadáson elmondta: a nettó 582 millió forintos beruházás 60 százalékos uniós támogatással valósult meg, a korszerűsítéssel a berekfürdői lett az ország egyik legmodernebb fürdője.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Berekfürdő az ország 33. leglátogatottabb települése, az elmúlt évben 114 ezer vendégéjszakát töltöttek a látogatók a településen, ez a Tisza-tavi régió vendégéjszakáinak 32 százaléka - közölte. Hozzátette: mindez jelentős teljesítmény, de jók a kilátások a vendégek számának további növekedésére is, a fürdőberuházás jó kiindulópontja ennek.

Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az észak-alföldi régió egyik legismertebb gyógyfürdője a korszerűsítés előtt körülbelül 300 ezer fürdőzőt fogadott évente. Bejelentette: nagy erőket mozgósítanak a Nemzetgazdasági Minisztériumban annak érdekében, hogy a településen korábban bezárt üveggyár is meg tudjon újulni. Pénteken véglegesítették az ezt lehetővé tevő támogatási szerződést és reményeik szerint az üveggyár még idén be tud indulni.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Szólt arról, hogy a következő két hónapban mintegy 650 milliárd forintot nyitnak meg területfejlesztési forrásokból és tesznek elérhetővé az önkormányzatok, megyék, megyei jogú városok számára. Ennek keretében bölcsődék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők és a közösségi közlekedés is fejlődhet országszerte - mondta.

Torkos György, a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Berek-Víz Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a projekt önerejét 10 éves lejáratú hitelből finanszírozzák. A beruházás keretében megépült egy új, 500 négyzetméter vízfelületű ifjúsági élménymedence, a két korszerűsített gyógymedence mellett egy új élmény- és egy új gyermekmedencét, valamint szociális helyiségeket is magába foglaló fedett téli fürdő.

Számításaik szerint a beruházás mintegy 25 százalékos árbevétel- és ugyanilyen arányú látogatószám-növekedést hozhat 2015-ben a tavalyi adatokhoz képest - mondta az ügyvezető igazgató.

(MTI)