Átadták kedden a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) Tolna megyei Nagydorog mellett fekvő ciktajuh génmegőrző központját és az őshonos fajta állományának helyet adó Cikta Majort, amelyet a nemzeti park 215 millió forintos európai uniós támogatásból korszerűsített.

A megújult létesítményt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Horváth István kiemelt programokért felelős miniszteri biztos és Závoczky Szabolcs, a DDNP igazgatója avatta fel ünnepélyesen.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Fazekas Sándor köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar állam felelősségtudata jelenik meg a beruházásban. „Magyarország biztosítja a természetvédelem szervezeti, jogi, anyagi feltételeit és a fejlesztéseket” - mondta. Az elmúlt években több száz tanösvény, látogató központ, bemutatóhely készült el, és az elkövetkező évekre is biztatóak a kilátások – mondta. Az őshonos juhfajta génmegőrzéséről megjegyezte: évente tízezer faj tűnik el a Földről, az ember okozta kihalás üteme tízezerszer gyorsabb a természetesnél. Ezért is fontos, hogy megőrizzünk minél több fajt, élőhelyet – tette hozzá.

Závoczky Szabolcs az avatás előtt azt mondta, a korszerűsített major hosszú távon biztosítja a cikta, más néven a tolna-baranyai sváb juh fennmaradását. Az állomány jelentőségét nem csak az adja, hogy itt található a ciktajuh génállományának jelentős része, hanem a környező gyepterületek kezeléséhez – legeltetéséhez – is szükség van a fajtára. A projekt keretében kialakított Cikta tanösvény az ökoturizmus újabb helyszíne lett – jegyezte meg.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Az igazgató felidézte: a DDNP a Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet 1999-es létrehozása után, 2002-ben vásárolta meg az állattartó épületeket és a hozzájuk csatlakozó legelőt. Állami segítségével megvásárolták az ciktaállományt is, ezzel a fajtát meg tudták menteni.  A most zárult, kétéves projekt során felújították az istállókat, mezőgazdasági gépparkot hoztak létre. A 15 hektáros majorhoz mintegy 400 hektárnyi legelő és kaszáló kapcsolódik - ismertette.

A cikta juhot a XVIII. században a németajkú betelepülők honosították meg Magyarországon, elsősorban Tolna és Baranya megyében. A ciktát eredetileg évente kétszer nyírták, gyapjából háziipari termékeket készítettek.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Závoczky Szabolcs elmondta: tíz éve még alig kétszáz egyed volt az országban, ma 700-800 cikta juhot számlálnak, az állomány fele található Nagydorogon. A génmegőrző program keretében ebből szelektálják a legmegfelelőbb egyedeket. Jellemzése szerint könnyen kezelhető állat, háztáji gazdaságokban is elterjeszthető fajta lehet belőle.

(MTI)