A török Mezőgazdasági, Élelmezési és Állattenyésztési Minisztérium felkérésére a Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 14-18. között öt napos szakmai tanulmányutat kivitelez a török társtárca állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó vezetői és szakemberei részére.

A tanulmányút keretében 2015. szeptember 15-én az FM épületében a török kollégák számos előadást hallgathattak meg, többek között takarmányhigiénia, talajerózió, valamint szarvasmarha-tenyésztés témakörökben.

A vendégeket Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár asszony köszöntötte. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi fejlesztési projektek terén az FM kiemelkedően aktív kapcsolatokat ápol a török társminisztériummal. Ennek keretében a magyar agrártárca már számos intézményfejlesztési projekt és kétoldalú együttműködés során nyújtott segítséget török partnerének. Ezek között kiemelendő a 2016-tól kezdődő hosszú távú EU ikerintézmény-fejlesztési projekt, melynek kivitelezési jogát a pályázó tagállamok közül Magyarország Franciaországgal közösen nyerte el, valamint az ENSZ Közgyűlése által a Törökországra is kiterjedő, az úgynevezett Dél-Dél Együttműködés keretében megvalósítandó agrárfejlesztési és élelmezésbiztonsági program, melyekben az FM és háttérintézményeinek nagy szaktudással és tapasztalattal rendelkező szakértői vesznek részt, ismertséget és elismertséget szerezve ezzel hazánknak és a magyar agráriumnak.

A tanulmányút további állomásai számos érdekes programot tartogatnak a török szakemberek számára: egyebek mellett tejüzem, valamint szürkemarha és bivalytenyésztő biofarm meglátogatása, továbbá a Kaposvári Agráregyetem kutatóival való szakmai egyeztetést tartalmaz a program.

(FM Sajtóiroda)