Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság 2018-ban pályázatot írt ki nemzeti értékeink megismertetése és népszerűsítésére, vetélkedők szervezésére, amelyen huszonhét magyarországi és külhoni általános és középiskolás csapat mérte össze tudását. A verseny középpontjában a hungarikumok és a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő nemzeti értékek megismerése állt.

A Balatongyörökön megtartott döntőn, az értékelő zsűri elnökeként Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos, a Hungarikum Bizottság tagja rámutatott: azok a nemzetek, amelyek nem ismerik a múltjukat, azoknak nincs jelenük és nem áll előttük jövőkép sem. A fiataloknak el kell mesélni a múltat, hogy nemzeti identitásunkat továbbvigyék, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a küzdeni tudás képessége – mondta Simicskó István.

Kép letöltéseFotó: Márkus Gábor

Az eseményen V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja elmondta: az Európai Bizottság keretei között az európai életmód védelméért felelős biztos kinevezését tervezik. Mindenki, aki a magyar értékek azonosításán, népszerűsítésén fáradozik, a magyar karakterek, sajátosságok, hagyományok megtartásán munkálkodik, az a magyar életformát védi. „Így tekintsétek magatokat a magyar életforma védelméért felelős biztosoknak” gratulált a diákoknak V. Németh Zsolt.

(AM Sajtóiroda)