Jubileumi ünnepségen emlékeztek szombaton Berekfürdőn a mintegy 1200 lakosú község önállóvá nyilvánításának negyedszázados évfordulójára.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőjében elmondta: a Nagykunság legfiatalabb települése tudott élni az önállóvá válás lehetőségével, a nemzeti ügyek kormánya által meghirdetett pályázatokkal.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/FM

A településen számos fejlesztés történt az elmúlt időszakban, egyebek mellett kialakult a településközpont, megújult a fürdő és több szálloda is épült - közölte. A földművelésügyi miniszter örömét fejezte ki, hogy Berekfürdő a nagykun hagyományok őrzéséből is kiveszi részét.

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: bár Berekfürdőn 25 éves évfordulót ünnepelnek, ennél sokkal régebbi a község történelme.  Emlékeztetett: kilencven évvel ezelőtt tört fel az első melegvizes forrás a településen, és nyolcvan évvel ezelőtt épült meg az első gyógyvizes medence.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/FM

Molnár János, Berekfürdő független polgármestere arról beszélt, hogy fontosnak tartja a múltra való emlékezést, az abból való táplálkozást. Elmondta: kiírták a közbeszerzést a Start munkaprogramhoz kapcsolódó zöldség- és gyümölcsfeldolgozó megépítésére is.

A szombati eseményen részt vett a lengyel testvértelepülés, Zator delegációja is.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/FM

A rendezvényen civil szervezetek, hagyományőrző csoportok is bemutatkoztak, és a község lakosainak számával megegyező, azaz 1200 adag babgulyást főztek a résztvevőknek. Az egykor Karcaghoz tartozó települést 1992 júliusában nyilvánította önállóvá Göncz Árpád köztársasági elnök. A különválásról népszavazás döntött 1991 őszén.

(MTI)