Szerdán kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka, amelynek keretében a magyar gazdák több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek.

A gazdálkodók mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak hozzá, ami segíti őket a termelésben, illetve abban, hogy egészséges, jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a családok asztalára.

A kérelmek a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be.

A Fazekas Sándor miniszter hangsúlyozta: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) ezzel teljesíti a gazdáknak tett vállalását, s április 1-jétől hozzáférhetnek az agrártámogatásokhoz. Az ehhez szükséges szoftverfejlesztéseket, beruházásokat végrehajtotta az MVH - mondata a miniszter.

Fazekas Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a közös agrárpolitikában (KAP) az első egységes kérelem a mostani, ami azt is bizonyítja, hogy Magyarország sikeres volt 2011-ben az EU elnöksége idején. Az ország el tudta érni, hogy több agrártámogatásban részesül az unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint a korábbiban. Mindez pedig egy jól hozzáférhető rendszerbe van integrálva, ami lehetővé teszi, hogy a gazdák az egyszerűsített támogatásokhoz éppúgy, mint a különböző termeléshez - például területhez, állattenyésztéshez - kötött jogcímekhez hozzáférjenek. Jelezte: a terület alapú támogatás összege 6,6 milliárdról 8,9 milliárd euróra nő ebben a hétéves uniós ciklusban. Ez 35 százalékkal több forrást jelent.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár azt hangsúlyozta: elkészültek a szükséges jogszabályok, így az egységes kérelmet a gazdák április 1-jétől benyújthatják. Annak ellenére, hogy sokan kételkedtek e terv megvalósíthatóságában. Örömtelinek nevezte: dacára annak, hogy az uniós büdzsé az EU fennállása óta először csökken (2014-2020 között, a gazdasági válság miatt), a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások 1,9 milliárd euróval, mintegy 600 milliárd forinttal nőnek. Az unió mostani költségvetésén belül az agrártámogatásokra (KAP-ra) fordítható pénzösszeg 11 százalékkal csökkent. Így Magyarország támogatottsági aránya a mostani uniós költségvetési időszakban az előző 2,4 százalékról 3,2 százalékra nő.

Az egységes kérelem benyújtása során a gazdáknak több újdonsággal is meg kell ismerkedniük, például a zöldítéssel, illetve a fiatal gazdák közvetlen támogatásának lehetőségével. De fontos - mutatott rá az államtitkár - a kistermelői átalány támogatási rendszer bevezetése is. Ez utóbbinál a szakemberek úgy vélik, hogy a regisztrált termelők (számuk körülbelül 180 ezer) mintegy a fele azt a rendszert választja majd. A termeléshez kötött támogatások rendszerét Magyarország szintén alkalmazni fogja. Az eddigi 3,5 százalék helyett a továbbiakban 15 százalékos mértékben. Czerván György reményét fejezte ki, hogy a magyar mezőgazdaság a rendelkezésére álló forrásokat maradéktalanul le tudja majd hívni.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke arról beszélt, hogy az MVH felkészült az új (egységes) kérelmek fogadására.  Mint mondta, alapvetően három követelménynek kellett megfelelnie ezzel kapcsolatban a hivatalnak: a jogalkotás segítése, támogatása; a képzésekben való részvétel (például a 670 falugazdász felkészítése, akik a kérelem benyújtásához adnak segítséget a gazdáknak); továbbá az MVH-t az eddiginél gazdabarátabbá, átláthatóbbá kellett tenni, mivel a korábbiaknál bonyolultabb lesz a most alkalmazott támogatási rendszer. Ezért benyújtási időszakban folyamatos lesz a monitoring, és amennyiben gond adódik, azonnal jelzést kap az ügyfél - mondta az MVH elnöke.

Hozzátette: a benyújtási határidő betartása - ez május 15. - fontos, mert csak így fizethető ki az októberi előleg. Megjegyezte: bár az unió lehetővé tette, hogy egy hónappal meghosszabbítható legyen a benyújtási határidő, de ez veszélyeztetné az októberi előleg-kifizetést, ezért az MVH elnöke az eredeti benyújtási határidő betartására hívta fel a gazdákat.

(MTI)