Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.

A kocatelepet a Pádpuszta Kft. építtette a Somogy megyei Iharosberény közelében, a megyében állattartással, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Claessens Group pedig oktató- és látogatóközpontot hozott létre Somogyszobnál.

Nagy István hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaságban ma a legfontosabb a versenyképesség növelése, ehhez elengedhetetlen a technológiai korszerűsítés, a hazai genetikai potenciál, a korszerű takarmányozás és a megfelelés a szigorú állategészségügyi követelményeknek.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

Az elmúlt nyolc évben a mezőgazdaság exportja 52 százalékkal nőtt, az állattenyésztés kibocsátása 47,2 százalékkal bővült - emlékeztetett. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az állattenyésztés számos nehézséggel küzd, a sertéstenyésztésben például több válságos időszak is volt. A válságból az egyetlen kivezető út, az egyedüli megoldás a beruházás, a befektetés, erre jó példa a Pádpuszta Kft. és a Claessens Group fejlesztése, amely a magyar kormány számára is fontos - mutatott rá.

Nagy István beszélt az utánpótlás problémájáról is a mezőgazdaságban, ezért kedvezőnek nevezte, ha az agrárcégek segítik a fiatalok pályaorientációját.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a Claessens Group tulajdonosait, a belga származású, magyar állampolgárságot szerző Claessens családot méltatva azt mondta: az elmúlt két évtizedben a hagyományokra építve, ahhoz saját ötletüket, szellemi, anyagi tőkéjüket hozzátéve sikeresen gazdálkodnak. Hozzátette, hogy a mostani fejlesztések révén 20-25 új munkahely jön létre.

Claessens Christophe, a Pádpuszta Kft. résztulajdonosa ismertette, az új, 4200 férőhelyes, csúcstechnológiának számító tejitató rendszerrel is felszerelt kocatelep 2,5 milliárd forintos zöldmezős beruházással épült, 20 százaléknyi támogatást nyert el a sertéstartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatból. A telep négy hét múlva kezdi meg működését és a társaság stratégiai partnere, a Claessens Group számára is biztosít tenyészállatokat - tette hozzá. Elmondta: a létesítmény élen jár az állatbetegségek elleni védelemben: a belépési előírások rendkívül szigorúak, a több mint nyolchektáros területet három méter magas betonkerítés veszi körül, megakadályozva a vad- és háziállatok bejutását, az általuk hordozott fertőzések terjedését.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

Claessens Christophe az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó Pádpuszta Kft. a 2010-es évek elején alakult, dolgozói létszáma a kocatelep átadásával mintegy 40-re nő. A nyilvános cégadatok szerint a kft. értékesítésének nettó árbevétele a 2016. évi 141 millió forintot követően tavaly mintegy 173 millió forint, az adózott eredménye a tavalyelőttinél mintegy 3 millió forinttal kevesebb, 22 millió forint volt.

Claessens Peter, a Claessens Group egyik tulajdonosa a cégcsoport 40 millió forint saját forrásból kialakított oktató- és látogatóközpontjáról elmondta, hogy azt iskolásoknak hozták létre az agrárszakma népszerűsítésére és saját tevékenységük bemutatására. "A fiatalok látni fogják, hogy az agrármunka menő, már rég nem egyenlő a sáros csizmával" - közölte. Az üzletember kiemelte, hogy a cég tevékenységét igyekszik a fenntartható fejlődés jegyében végezni. Példának hozta fel, hogy a  tej hűtéséhez kútvizet használnak, amivel ezután az állatok hőstressz elleni zuhanyoztatását és a kukoricaföld öntözését biztosítják, a permetezést kizárólag csapadékvízzel oldják meg.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

A Claessens család mintegy két évtizede vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét, cégcsoportjuk mára Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hízlalással, növénytermesztéssel foglalkozik. Claessens Peter idén márciusban az MTI-nek azt mondta, hogy 2 ezer tehenük van, éves tejtermelésük 20 millió liter, kocaállományuk 8 ezer egyedből áll, az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik, valamint környékbeli gazdáktól vásárolják. A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly együttesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ez 25 százalékkal haladta meg az előző évit.

(MTI)