Komoly érdeklődés mutatkozott a magyar agrártermékek iránt Japánban - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Hozzátette: a héten Japánban folytatott tárgyalásai azt mutatják, a magyar agrártermékeknek lehet találni piacot a kiesők pótlására. "A magyar élelmiszer a legnehezebb piaci körülmények között is megállja a helyét" - fogalmazott.

Fazekas Sándor elmondta, a japán agrárminiszter-helyettessel áttekintették a magyar agrárexport lehetőségeit, és kiderült, van érdeklődés Japánban a kiváló minőségű magyar élelmiszerek iránt. Dolgoznak azon, hogy a friss magyar zöldég-gyümölcs is eljuthasson a távol-keleti országba.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba/FM

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a tárgyalás során fontos cél volt, hogy az orosz embargó miatt kieső magyar mezőgazdasági termékeknek új piacot találjanak Japánban.

A miniszter beszámolt arról, a Japánban most zajló élelmiszeripari kiállításon 15 magyar cég 140 négyzetméteres standon van jelen, a kint tartózkodása alatt tartott üzletember találkozón magyar cégek bemutatkoztak, ott is komoly érdeklődés mutatkozott a magyar élelmiszeripari cégek iránt, és ez jó alap arra, hogy a japán piacon a magyar mezőgazdaság termékei közül még többet tudjanak értékesíteni.

A miniszter úgy értékelte, hogy Japán fontos export partnere Magyarországnak, emlékeztetett arra, hogy a magyar agrárexport Japánba évi 120 millió eurót tesz ki, két év alatt 60 százalékos növekedést ért el. A magyar kivitel a japán piacra főként sertéshús, baromfi, méz, liba- és kacsamáj, kolbász és téliszalámi, bor, édesipari termékekből tevődik össze.

(MTI)