A Földművelésügyi Minisztérium 2006 óta aktívan vesz részt az EU által finanszírozott ikerintézmény-fejlesztési projektekben, melyeknek kedvezményezettjei a tagjelölt országok, valamint az Unió szomszédságpolitikája keretében támogatott országok közigazgatási intézményei.

Az FM a francia társminisztériummal közösen pályázatot nyújtott be egy törökországi ikerintézmény-fejlesztési program megvalósítására. A projekt témája az élelmiszer- és takarmánybiztonság fejlesztése az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően a közegészségügy színvonalának emelése érdekében.

2015. szeptember 14-én a török EU Ügyekért Felelős Minisztérium a francia-magyar pályázatot hirdette ki győztesként.

Jelenleg a kivitelezésre vonatkozó szerződés előkészítése tart, amelyet követően 2016 első negyedévében kezdődik a 2 éves projekt megvalósítása, a Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértőinek tevőleges részvételével.

(FM Sajtóiroda)