Magyarország elkötelezett a jó minőségű GMO-mentes élelmiszerek előállítása mellett, amit szerda óta törvény is garantál - mondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten egy nemzetközi tanácskozáson.

Fazekas Sándor a Nagybani Piacok Világszövetségének (WUWM) kongresszusán kiemelte, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, amit Magyarország a genetikailag módosított élőlényektől (GMO) mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával segít elő.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Fazekas Sándor kiemelte, GMO-ügyben az EU-ban a magyar álláspont győzött, és egy-egy tagállam maga jogosult dönteni arról, hogy beenged-e területére GMO-s növényeket, vagy sem. Magyarországnak ilyen növényekre nincs szüksége, mert az ország a hagyományos minőségi élelmiszertermelés elkötelezettje - mondta. Ebből az is következik - közölte a miniszter -, hogy a magyar vidékpolitikában következetesen érvényesül a Vidéki Térségek Európai Chartájában megfogalmazott nézet: "a város és a vidék közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság". Elmondta, fontos, hogy minél több olyan piac legyen, ahol a helyi vásárló helyi élelmiszereket vásárolhat a kereskedőktől, a kis- és őstermelőktől, de emellett a nagybani piacokra is szükség van.

Felhívta a figyelmet: a piac közösségi tér is, ahol a termelők visszajelzéseket kaphatnak munkájuk sikeréről, a vásárlók pedig elmondhatják, milyen kínálatot szeretnének. A miniszter kitért arra is, hogy az egyik legfontosabb termelői kör a családi gazdaságoké, mivel ők folyamatos kapcsolatot tartanak a vevőkkel, és gyorsan reagálnak a piaci kereslet változására. Ennek jegyében rendezte meg tavaly Magyarország a Családi Gazdálkodás Világfórumát Budapesten. Magyarországon pedig 2012 óta egyszerűbben hozható létre termelői piac.

Hozzátette: a helyi termelés és a helyi értékesítés összekapcsolásával egy új életminőség született vidéken, amiből a városlakók is profitálnak, mert régen elfeledett ízek és termékek kerülnek az asztalukra. Közölte: Magyarországon mintegy 450 ezer őstermelő van, jelentős részük árusít is. A kistermelők száma, akik élelmiszer-feldolgozással is foglalkoznak, egy fél évtizede még ötezer sem volt, most 12 ezer, hiszen a kézműves élelmiszerek is egyre népszerűbbek.

A miniszter elmondta, a világ legszebb piaca - a budapesti Nagy Vásárcsarnok - a magyar fővárosban van, ahol a teljes magyar élelmiszerkínálat, köztük a prémium termékek, a hungarikumok is megtalálhatók. Így a Budapestre látogató turisták többségének egyik "kötelező programja" a csarnok meglátogatása - mondta Fazekas Sándor.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A tanácskozás résztvevői előtt Bagdi Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta, a fővárosban sok a turisztikai látnivaló, köztük egy-egy gyógyfürdőt is érdemes meglátogatni.

Manuel Estrada, a WUWM elnöke arról beszélt, hogy a kongresszust olyan országban rendezik, ahol az elmúlt negyedszázadban nagy fejlődés ment végbe, Magyarország 2004 óta az EU tagja. Hangsúlyozta, a nagybani piacoknak kulcsszerepük van a mezőgazdasági friss termékek kereskedelmében. Ennek a rendszernek a működtetéséhez pedig jó értékesítési láncra és politikára van szükség - hangsúlyozta.

(MTI)